Szalai Borbála: Nyúl Tamás, az óvodás

Erdőszéli bokor alján
megnyílt az új óvoda.
Tomi fiát Nyúlanyó is
beíratta hát oda.

Megszeppenve nézett körül
az aprócska nyúlgyerek:
- Mama, félek! Vigyél haza!
Itt senkit sem ismerek!...-

- Ejnye, fiam! - szólt az anyja. -
Hogy lehetsz ily gyáva nyúl?!
Itt van minden szomszédgyerek,
nézd, Tapsi is itt tanul...-

Így kezdte el az óvodát
kurta farkú Nyúl Tamás...
Verset tanult, énekeket,
mint a többi óvodás...

Eljött a tél, s szól az anyja:
- Halljuk, mit tudsz, kisfiam! -
Csengő hangon kezdi Tomi:
- Trilli-trilla-trillilam... -

- De hiszen ez madár nóta?!
Hol tanultad, jó gyerek? -
- Óvodánkban sárgarigó
tanítja az éneket!...-

No, lett erre nagy derültség!
Visszhangzott a kacagás!
Fel is húzta ám az orrát,
megsértődött Nyúl Tamás!...

Amióta kinevették,
meg se mukkan sohasem...
Nem tudja őt szóra bírni
még a saját anyja sem...

Szalai Borbála: Süni Samu

Süni Samut odújából
kicsalta a kikelet:
- Jó, hogy megjött már a tavasz,
kezdtem unni a telet!

S amint éppen nyújtózkodik,
arra ballag Nyúl Jenő:
- Szép, jó reggelt! Süni pajtás,
elég későn bújsz elő!

Látod, én már fel is vettem
halványszürke öltönyöm.
Valahányszor jön a tavasz -
új ruhába öltözöm.

Te még mindig ezt a kopott
tüskés gúnyát viseled?
Ejnye, ejnye, Süni komám,
elég ósdi viselet!

Ha akarod, elmehetünk,
felkeressük a szabót:
varr ő neked puha prémből
új nadrágot, új zakót.

- Nincs szükségem a szabóra!
Régi ruhám megteszi.
S ha nagyon kell, tüskéimet
majd a köszörűs hegyezi!

Szalai Borbála: Hápi kacsa

Volt egyszer egy kicsi kacsa,
úgy hívták, hogy Hápi.
Alig bújt ki a tojásból,
máris tudott járni.

Pihés volt a feje, nyaka,
szárnya, hasa háta,
színe pedig, mint a pitypang,
éppen olyan sárga.

Hápi kacsa minden reggel
fölkelt kakasszóra,
kapta magát s szaporázva
totyogott a tóra.

Hogy a vízbe toccsanhasson,
mindig csak azt leste...
Fürdött reggel, fürdött délben,
jót lubickolt este.

Hát egy napon Hápi kacsa
csodálkozva látja:
hófehér lett hasa, nyaka,
háta meg a szárnya!

Addig-addig mosdott, fürdött
lubickolt a tóba' -
amíg az a szép sárga szín
mind lekopott róla...

Robot vers

Kezdődik a Farsangi szezon! Az én kisfiam robot lesz az oviban, ez lesz a versikéje hozzá, mi kotlottuk. 8)

Én vagyok a kicsi robot,
Reggel-este robotolok.
Egy űrhajóról származom,
Nem eszem és nem iszom.

Az agyam is nagyon fejlett
A vállam fölött jó nagy fej lett.
Elég volt már a munkából,
Ugrándozzunk mókából!

Ma már nem lesz semmi más,
Csak féktelen mulatás!

Van még egy robot versike:

Bip-bip, bip-bip, kattogok,
Önjáró robot vagyok.
Villog rajtam csavar, lámpa,
Így jöttem el most a bálba.

Antennámmal felfogom,
Hangos itt a vigalom.
Önműködőn kívánom:
Mulass jól majd a bálon!

Vízi vers

Alattunk a vén Duna/Tisza.
Húzd a hálót,
Hó-rukk!
Legyen benne sok harcsa!
Húzd a hálót,
Hó-rukk!
Kiúsztatunk a partra.
Húzd a hálót,
Hó-rukk!
Vár minket a vacsora.
Húzd a hálót,
Hó-rukk!

Birtalan Ferenc: Míg megnövök

(Ez felnőtt versre sikeredett, bocs...)

Engem ne emeljen a magasba senki,
ha nem tud addig tartani,
míg tényleg megnövök.
Guggoljon ide mellém,
ki nem csak hallani,
de érteni akar,
hogy közel legyen a szívdobogásunk.

Tóthárpád Ferenc: Csiga Csaba

Csiga Csaba útnak indul,
barátai várják:
főszezonra kölcsönkérték
összkomfortos házát.

Leballag a tengerpartra,
rekkenő a hőség:
úszóversenyt hirdet éppen
a strandvezetőség.

Levetkőzik, startkőre áll.
Páratlan a verseny.
Nem ijed meg attól sem, hogy
házatlan kell, nyerjen.

Hangyalányok nagy örömmel
költöznek a házba.
Szabadtűzön bográcsgulyást
főznek vacsorára.

Csupán Csaba szomorkodik:
csurom víz a teste.
Oh, most, hogy fog átöltözni?
Közeleg az este.

Weöres Sándor: A hétfejű sárkány

Iszapos tóból
száz karika száll,
a hétfejű sárkány
odalenn pipál,
folyton füstöl,
hét fekete szája,
fűzfagyökérből
hét öblös pipája,
békalencséből
vágott dohánya,
vízitök-levélből
hét hálósapkája.
Amikor haragos,
kavarog a katlan,
hét pipakupakja
nagyot csattan.

Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefalevél

Találtam egy falevelet,
gesztenyefa levelét.
Mintha megtaláltam volna
egy óriás tenyerét.

Ha az arcom elé tartom,
látom, nagyobb, mint az arcom.
Ha a fejem fölé teszem, látom,
nagyobb, mint a fejem.

Hogyha eső cseperegne,
nem bánnám, hogy csepereg,
az óriás nappal-éjjel
óriási tenyerével
befödné a fejemet.

Na, ezt véletlenül kétszer is betettem, mindegy, már nem törlöm ki. 8)

Osváth Erzsébet: Ribillió

Ez aztán a ribillió,
lepottyant egy rakás dió.
Hogy lepottyant, összekoccant,
összekoccant, nagyot koppant.
A tolvaj szél járt a kertben,
láthatatlan köpönyegben.
A diófát megtépázta,
megtépázta, megdézsmálta.
Aztán eltűnt, mint a pára,
köd előtte, köd utána.

Tóth Juli - Óvodai búcsúzó

A kezünkben virágcsokor,
kis szívünkben szeretet.
Megköszönjük, azt a sok jót,
amit kaptunk tőletek.

Óvónéni, jaj de sokszor
Az öledbe vettél,
Vigasztaltál, mikor sírtam,
vagy velem nevettél.

Meseország száz csodáját
megmutattad szívesen,
Nevelgettél, tanítgattál,
türelemmel, kedvesen.

Véget ér, most mese, játék,
vár reánk az iskola!
Óvónéni, Dadusnéni,
nem feledünk el, soha!

Udud István: Két kiskakas

Két kiskakas összevész
a dombon kapirgálva:
Az egyiknek nagy gilisztát
kapar ki a lába.

Szól a másik: - Add ide,
ez itt az én dombom!
- Dehogy adom, én találtam!
- Add ide, ha mondom!

Szó szót követ,
Ennek már a fele se tréfa.
Egykettőre hajba kapnak,
Azaz, hogy taréjba!

Tyúkanyó szól: - Gyerekek,
jobb lesz megfelezni!
De mind a kettő nagy kevélyen
fityiszt mutat: - Ezt ni!

Míg tart a viadal,
egy begyes kis jérce
a gilisztát hamm, bekapja.
- Ostobák! Megérte?

Osváth Erzsébet: Nyújtózik a hóvirág

Nap kergeti a telet.
Hancúroznak friss szelek.
Nyelvecskéjével a fű
tavaszt kóstol:
-jóízű!
Bimbót bont a barka már.
A hóvirág? Ő sem vár.
Hosszú volt a tél nagyon.
Jót nyújtózik a napon.

Osvát Erzsébet: Vége a télnek

Szürkül a hó, csepeg az eresz:
Az öreg Tél más szállást keres.

Pajkos napsugarak nevetnek.
Hírnökei a kikeletnek.

Kergetőznek a virgonc szellők:
Lobognak az asszonyi kendők.

Csörren a jég, rabon a bilincs.
A dermedtségnek már nyoma sincs.

Éled a folyó, nyújtózkodik.
Nem fedi páncél hullámait.

Cuppogó cipők a járdán -
kamasz fiúra szöszke lány vár.

Szemében kéken derül az ég.
Tavaszodik! A télből elég!

Beney Zsuzsa: Anya dúdolja

Azt kérdezed tőlem
hogyan vártalak?

Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jön az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget-
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap illatát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret-
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget-
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.

Andók Veronika: Tavasz van

Cseppen a jégcsap, olvad a hó,
Csupasár dombon nincs takaró.
Hófehér csokrok bújnak elő,
Belezendül a vén tölgyerdő.

Kis cinege szólal: Nyitnikék!
Ibolya nyitja is kék szemét.
Hazatér lassan minden madár,
Fészkénél újra párra talál.

Kacag a gerle, nevet a nap,
Fák ezer virágot bontanak,
Tulipán kelyhén méhike zúg,
Füvekkel fut a kis gyalogút.

Leveles ágról lila virág
Sóhajtja szélbe szép illatát.
Barik születnek földre, égre:
Tavasz van, tavasz, végre, végre.

Egérke

Én vagyok a kis egér,
Ki az egérlyukban él.
Ici-pici pincelakó,
Lyuk mélyéből kacsintgató.

Szürke bundás, gombszemű,
Inci-finci termetű.
Finom sajtszag, vagy szalonna,
Az orromat csiklandozza.

Nem hiszi azt, csak a csacska:
Barátja lehet a macska.
Mikor megjön a cica,
Nincs kint csak egy farkinca.

Mentovics Éva: Szánkózás

Karján seprű, fején kalap.
Ki lehet e mókás alak?
Hóból van a keze, lába,
hógolyó a hasikája.

Ott álldogál az udvaron,
a csillogó fehér havon.
Ránk mosolyog, kacsint egyet.
Mintha szólna: gyorsan gyertek!

Felvenni a sapkát, sálat!
A babázás estig várhat!
Szót fogadunk, s már szaladunk,
Könyvet, babát hátrahagyunk.

Alaposan felöltözünk,
Már a kilincsen a kezünk.
Viszünk szánkót, meleg teát,
futunk is az udvaron át.

Dombok, lankák minket várnak,
örülünk a havas tájnak.
Szánkónk siklik, sebesen száll,
fürgébben, mint a kismadár.

Csúszkálunk a domboldalon,
versenyt siklunk a friss havon.
Bálint, Panna, kicsi Kató!
Szánkón repülni csuda jó!

Fésűs Éva: Karácsonykor

Karácsonykor fényesek a felhők,
csillagokból horgol a tél kendőt.
Ráteríti hegyek tetejére,
fenyőágnak jégrojtos a vége.
Karácsonykor mindenki varázsol,
meglepetés bújik ki a zsákból.
Szekrényeknek titkos rejtekéből,
édesapám legmélyebb zsebéből.
Karácsonyra kalácsot is sütnek,
nincsen ennél izgalmasabb ünnep!
Ajándékot én is készítettem,
amíg készült majdnem tündér lettem!

B. Radó Lili: Mit üzen az erdő?

Víg ünnepre készülődünk,
esteledik már.
Szobánkban a szép fenyőfa
teljes díszben áll.
Zöld ágain kis csomókban
puha vattahó,
tűlevél közt víg aranyszál,
fel-felcsillanó.
Itt is csillog, ott is ragyog,
mint a napsugár,
s csilingelő csöpp csengettyű
édes hangja száll,
akárcsak az erdőben a
dalos kis madár.
Csitt csak! Figyeld mit is suttog
szép fenyőfánk most neked?
- Halló itt az erdő beszél!
Sürgős fontos üzenet:
Kívánunk ma mindenkinek
szép fenyőfa ünnepet!