Ez a csodaszép falvédő Skolik Ági keze munkája, aki írt is egy nagyon aranyos mesét hozzá. A képre kattintva eljuthatsz a weboldalára, ahol felveheted vele a kapcsolatot, ha te is szeretnél egy szép falvédőt. 8)******************
Hol volt, hol nem volt, a napsugaras rét közepén állt a csodatermő fa.
Miért volt csodatermő? Mert csodákat termett!
Ha valaki a közelébe ment és elsuttogta a kívánságát, az bizony szempillantás alatt teljesült!
Az egész még akkor kezdődött, amikor a csodatermő fa első kis hajtása kibújt a föld alól és szétnézett a domboldalon.
-Ó de szomorú, kopár ez a hely...sehol egy fa, egy virág, egy patak...vajon milyen lesz az élet ezen az unalmas helyen...?-gondolkodott el a kis facsemete.
-És vajon belőlem mi lesz? Milyen fa magját sodorta ide a szél, amelyből kikeltem?
Nem is tudom mi szeretnék lenni? Almafa, körte, vagy cseresznye...?-
Ahogy ezen gondolkodott, megjelent mellette egy kicsiny manó, és így szólt hozzá:
-Kedves kis fácska,meglásd csodaszép, élettel teli vidék lesz a mostani sivár helyen, de csak akkor, ha segítesz nekem!
-Mit kell tennem, mondd kismanó!
-Mivel úgy hallottam, nem tudsz választani, hogy mit is teremjél, ha nagy fa leszel, ezért megajándékozlak a csodatevés hatalmával!
Amikor nagy fa leszel, te leszel a világon az egyetlen fa, amely négyféle gyümölcsöt terem:almát, körtét, cseresznyét, és barackot.
Cserébe viszont teljesítened kell a hozzád forduló teremtmények kívánságait!
-Rendben van kismanó, elfogadom tőled a csodatévő hatalmat!-
Ahogy ezt kimondta a kismanó ahogy jött, olyan hirtelen el is tűnt.
Telt múlt az idő, és a fácska hatalmas, erős fává cseperedett és megjelentek rajta az első termések: egyik ágán alma, a másikon körte, a harmadikon cseresznye, a negyediken barack, és még jutott hely egy mókusnak és egy madárkának is.
A fácska nagyon boldog volt, hogy ennyiféle finom gyümölcs terem rajta, és eszébe jutott a kismanó, akinek ezt köszönhette.
-Hm...a kismanó azt mondta, hogy csodatévő hatalmam lesz, ha nagy leszek. Vajon tényleg van ilyen varázserőm...?-gondolkodott el a fa.
Abban a pillanatban egy szép hófehér hattyú szállt le a fa mellett.
-Ó de kár, hogy nincs itt egy tavacska, ahol úszkálni tudnék- gondolta a hattyú.
A fa ahogy meghallotta a hattyú kívánságát, valami különös dolgot érzett, egy soha nem tapasztalt jó érzés lett úrrá rajta.
És egyszer csak egy forrás tört fel, mellette amelyből egy kék vízű tavacska keletkezett.
A hattyú boldogan besétált a vízbe és úszkálni kezdett.
- Ez igaz, nem álmodom?- kérdezte ekkor a fa saját magától- én teremtettem a kis tavacskát a hattyúnak?
El sem akarta hinni ami történt, és várta, hogy újra kipróbálhassa csodatévő erejét.
Néhány nap múlva álmos csoszogással egy sündisznó jelent meg a fa alatt.
-Hm..de szép gyümölcsök vannak ezen a fán! De jó is lenne ha egy szép piros alma lepottyanna róla...-mondta vágyakozva a süni.
Még végig sem gondolta, és már ott is volt mellette a szép piros alma, aminek nagyon megörült és rögtön falatozni kezdett belőle.
A fa ekkor már a pillangókra figyelt, akik a lombja mellett szálldostak.
-Ezen a réten nincsenek virágok? Akkor hol fogunk megpihenni a hosszú út után?-tanakodnak a pillangók.
Ebben a pillanatban a sivár rét csodálatos virágos mezővé változott, ahol millió szebbnél szebb virágszirom hívogatta a fáradt pillangókat.
A csodatermő fa egyre nagyobb örömmel szemlélte a körülötte benépesülő rétet, az állatokat, virágokat, és hálásan gondolt az öreg manóra, akinek a csodatévő erőt köszönhette.
Egy nap aztán egy férfi és egy nő jelent meg a réten, akik egy kislányt vezettek kézenfogva.
-Ó de gyönyörű vidék ez- sóhajtott fel az asszony.
- Bizony jó lenne itt lakni és állatokat tartani, kertészkedni...-válaszolta a férfi.
Ekkor egy kis felhő ereszkedett a tájra, és mikor újra tisztán lehetett látni, a szemközti domboldalon egy csudaszép házikót pillantottak meg.
Boldogan szaladt a kis család, hogy birtokba vegye a házikót, melynek ablakai hívogatóan integettek nekik.
Telt múlt az idő, tavaszra nyár, nyárra ősz következett.
A kis hajtásból hatalmas fa lett és benépesült körülötte a rét, a domboldal, de még a levegő is.
A tavon hattyúk, kacsák úszkáltak, a fa lombjai között mókus lakott, az ágak között madarak fészkeltek.
A réten virágok nyíltak, domboldalon a házikóban a kis család boldogan éldegélt.
A házhoz nagy udvar tartozott, ahol a sok-sok háziállat kedvére kapirgálhatott, legelhetett, futkoshatott a szép zöld pázsiton.
Ahogy közeledett a tél, a csodatévő fa egyre több levelét hullatta le, betakargatta a földön megbújó csigákat, rovarokat és menedéket nyújtott nekik a hó és a hideg ellen.
Csupasz lett a fa, de hiába volt a hideg, ő nem fázott, hiszen büszkén és boldogan gondolt arra, hogy milyen sok jót, csodát tett az év folyamán.
Őszre tél, télre tavasz jött újra és a rét újra megtelt élettel. Kibújtak a rovarok az avar alól, fészket építettek a madarak, a réten gyerekek játszottak.
A csodatermő fácska pedig újra gyümölcsöket érlelt, és hálás szívvel gondolt az öreg manóra, hiszen neki köszönheti, hogy életet lehelt a sivár pusztaságba.
Aki nem hiszi járjon utána…és ha megleli a csodafácskát, kívánjon valamit!
