A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mese. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mese. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 26., péntek

Skolik Ágnes - Megjelent A csodatermő fa :)

Szerencsés vagyok, hogy Skolik Ági kedves meséiből már a korábbi években megismerhettem párat. A személyes kedvencem a Csibemese volt, mert a gyermekeim tátott szájjal hallgatták a csodát, ahogyan a kiscsibe világra jön és megtapasztalja az élet első perceit, óráit. :)

Örömmel jelenthetem be, hogy A csodatermő fa című könyv megjelent nyomtatásban és Ági blogjában személyesen tőle, vagy a Mesebolt oldalán is megvásárolható.

Gratulálok Áginak és további sok-sok testvért kívánok a könyvnek, ami, ha minden igaz, hamarosan valóra is válik! :)

Korábban itt közzétett írások Ágitól: Skolik Ágnes

2010. december 20., hétfő

Skolik Ágnes: Angyalka születik


A hófehér pamutgombolyag társaival együtt a rövidárubolt polcán várakozott.
Egy didergős téli napon megfogta valaki, nézegette, forgatta, majd a táskájába tette és hazavitte.
Otthon Kisgombolyag egy kosárkába került, sok-sok színes fonal közé.
Este, amikor a család elcsendesedett, az asszony a kezébe vette a fehér horgolócérnát.
– Te csodaszép cérnácska, mit horgoljak belőled? – kérdezte, miközben megsimogatta a puha gombolyagot.
Apró horgolótűt vett elő, majd lapozgatni kezdett egy újságot, melyben szebbnél szebb horgolások leírása volt. Megállt az egyik oldalon, elolvasta a leírást és munkához látott. Finom ujjai közé fogta a cérnát és a tűt, majd apró láncszemeket készített a duci Kisgombolyagról letekeredő hajszálvékony cérnából.
– Juj, de hideg ez a tű – gondolta a Kisgombolyag –, és milyen jó meleg az asszony keze…! – ez volt a következő gondolata.
A cérnaszál, a horgolótű és az asszony ujjai tökéletes összhangban dolgoztak. A tű vidáman táncolt, a fonal engedelmesen követte, az ujjak magabiztosan irányították a tű és a fonal mozgását.
A hozzáértő kezek munkája nyomán egyre nagyobb lett a horgolás és egyre kisebb a gombolyag, de ettől ő nem lett szomorú. Boldogan figyelte, ahogy elkészült a fejecske, majd utána szép csipkeruhát és leheletfinom szárnyakat kapott az angyalka.
Amikor az óra éjfélt ütött, már ott állt az asztalon a csupacsipke hófehér cérnaangyal. Kisgombolyag apróra fogyatkozva csodálta a bájos, légiesen könnyű kézimunkát. Angyalka kinyitotta a szemeit és körülnézett. Mellette az asztalon ott pihent a horgolótű és a Kisgombolyag. Odakinn apró pelyhekben hullani kezdett a hó, amely olyan fehér, csillogó és könnyű volt, mint az angyalka a meleg szoba asztalán.
Másnap reggel az angyalkát langyos cukormázba mártotta az asszony. Ettől nyerte el igazi formáját és szebb lett, mint valaha. Amikor megszáradt, egy dobozba került, ahol sok-sok apró horgolt dísz volt már: csillagok, csengőcskék, apró gyönggyel díszített karácsonyfák.
Odakint a hó egyre hullt, fehér bundát terített a fákra és hósipkát rakott a háztetőkre.
A házban frissen vágott fenyő illatozott, melyre a gyerekek apró díszeket akasztottak. Nagy izgalommal készültek a Szentestére, amikor a Kisjézus ellátogat minden család várakozással és reményekkel feldíszített otthonába.
A kis angyalka becsomagolva a többi ajándék közé került a karácsonyfa alá.
Mire leszállt az este, a karácsonyfa teljes pompájában állt, és az ünneplőbe öltözött család izgatottan várta, hogy megszólaljon egy csepp harang…
– Mennyből az angyal lejött hozzátok… – csendült fel a karácsonyi ének, és boldog izgalom töltötte be a szobát. Az asszony a kezébe vette az angyalkát és átnyújtotta édesanyjának, aki reszkető kézzel bontotta ki a csomagot…
– Ó, hát ez csodaszép! – suttogta, miközben egy könnycseppet morzsolt el a szeme sarkában. Forgatta, nézegette a kis angyalt, miközben gondolatai a múltba révedtek. Látta az asszonyt, aki akkor még kislány volt és ő tanította kézimunkázni. A kislány apró ujjaira sután, bátortalanul tekerte fel a fonalat, ügyetlenül forgatta a horgolótűt. Ahogy teltek a percek, egyre ügyesebben bánt a tűvel és a fonallal… A kislányból nagylány lett és a hosszú évek alatt szebbnél szebb munkák kerültek ki a kezei közül.
– Anyuka, köszönöm neked, hogy megtanítottál! Megtanítottál kézimunkázni, és annyi minden másra, amit csak tőled tanulhattam meg – mondta, és boldog mosollyal ölelte át édesanyját.
– Anyu, taníts meg engem, hogy én is tudjak ilyen csodaszép angyalkát horgolni! –szólalt meg ekkor a kislánya.
Vacsora után a család elcsendesedett, a felnőttek beszélgettek, a gyerekek az új játékokkal játszottak. A hó szakadatlanul hullott odakint. Egy apró hópihe az ablakra szállt és benézett a szobába. A kandalló mellett ott ült a nagymama, az anyuka és a kislány. A kislány apró ujjaira sután, bátortalanul tekerte fel a fonalat, ügyetlenül forgatta a horgolótűt.
Ahogy teltek a percek, egyre ügyesebben bánt a tűvel és a fonallal…

2010. augusztus 11., szerda

Bogyó és Babóca - FILM

Biztosan sokan ismeritek Bartos Erika könyveit, mi imádjuk őket.
Nagyon jó hír, hogy a Bogyó és Babóca mesesorozatból film is készült.
Kész is van, és hamarosan a mozikban is lehet majd látni, sőt majd a TV-ben is (MiniMax).
A mi kis családunk nagyon örül ennek, mert imádjuk a meséket, a gyerekek legtöbbször a kb 60 mesekönyvből ezeket kérik, és újra és újra el kell játszani a történeteket itthon. Annyira közel áll a kis szívükhöz. 8)
Alig várom, hogy megnézhessem:



A Port.hu-n is olvashatunk a film részleteiről.

Cikk a Bogyó és Babóca filmről a cseppek.hu-n.

Kapcsolódik kicsit, hogy az Alma Zenekar kiadott egy CD-t Balaton címmel, amelyhez pici könyvecske is készült, Bartos Erika fantasztikus gyurmaképeivel. A dalok Bartos Erika versei megzenésítve.

A Balaton című klippet ide kattintva megnézhetitek.

2010. július 23., péntek

Skolik Ágnes: Csibemese

Ismét Skolik Ágitól kaptunk egy nagyon édes mesét, és a képet is ő készítette hozzá. Ez a mese többek között hozzásegít ahhoz, hogy megtanuljuk mások szemével látni a világot. Szerintem ez fontos dolog. :-)

I. Születés

A fészekben lapuló tojások körül csend volt, félhomály és meleg.
A kotlósmami nyugodtan ült a tojásokon és halk kottyogással bíztatta csibéit:
- Gyerünk csibikék, gyerünk, keljetek ki! A mami már nagyon kíváncsi rátok! -
Az egyik tojás az ismerős hang hallatán mocorogni kezdett. A kiscsibe egyre szűkebbnek és kényelmetlenebbnek érezte a helyet a zárt, sötét tojásban.
- Hát..kelnék én, de azt hogyan kell? - morfondírozott magában. - Itt nincs levegő és a hely is kicsi. Talán, ha ezt a vékony kis falat átszakítanám, akkor jobb lenne?
Apró kopogó mozdulatokkal verni kezdte a hártyát, ami a légkamrát elválasztotta tőle.
Végül sikerült egy kis rést nyitnia rajta és máris jobban érezte magát. Szippantott a levegőből ami a légkamrában volt és csipogni kezdett. Ettől persze megrémült kicsit, hiszen még sosem hallotta a saját hangját. A vékonyka bátortalan csipogást a mami is meghallotta, és bíztatni kezdte a csibét:
- Jól van csibe ügyes vagy, csak így tovább!
- Hát..én is szeretnék már kibújni innen, remélem sikerülni is fog hamarosan! - válaszolta a csibe, persze inkább csak magának, hiszen még a tojáshéj foglya volt.
Ahogy a kis fejét bedugta a légkamrába, sikerült elérnie a tojás héját! Egy-két kopogtatással rést ütött rajta, és érezte a friss levegőt és a mami illatát! Most már nem volt megállás. Apró csőrével kopogtatva a héjat, rést vágott rajta, körbe-körbe, ami egyre nagyobb és tágasabb lett!
- És akkor most elrugaszkodom és kint is vagyok! - gondolta magában és kicsi lábacskáival nagyot rúgott a tojáshéjon, ami ettől elrepedt és kiscsibénk kikelt belőle végre!
- Juj de furcsa itt minden! Meleg van és friss levegő és persze itt van a mami, aki betakar a nagy pihe-puha tollaival. Fáradt vagyok, álmos, és vizes, de leginkább fáradt. Pihennem kell kicsit.
A kotlósmama észrevette, hogy fiókája elindult kifelé a tojásból és izgatottan várta, milyen ügyes, derék és szép csibéje születik hamarosan.
És természetesen a kiscsibe gyönyörű volt! Pihegett a fáradtságtól, nedves volt a kis tolla, de egészséges volt és életrevaló.
A fészekben lapuló tojásokba beszűrődtek a hangok, ahogy a mama és a csibe beszélgettek.
A többi kiscsibe is készült nagyon a tágas, szép világba a mami és a csibetestvérük közé.
A kotlósmami tollával betakargatta a csibét, és közben figyelte a többi tojásból hallatszó kopogtatást, csipogást, és halk kotyogással bíztatta őket a kikelésre.
Kis idő múlva kipattant egy újabb tojás, és nemsokára kikelt egy újabb kiscsibe, akit aztán még egy és még egy követett.
Reggelre, amire a nap felkelt, a kotlósmama alatt húsz sárga, pelyhes, édesen csipogó kiscsibe mocorgott, szárítkozott és pihent a nagy munka után, ami a világra segítette őket.

II. Az első nap a baromfiudvarban

A fészek, ahol a kiscsibék keltek, egy apró házikóban volt a baromfiudvar sarkában.
Ajtaján háló volt, amin kileshetett a kiváncsi kiscsibe, és körülnézhetett az udvarban.
- Juj, de nagyon hatalmas udvar! És mennyi csirke szaladgál benne! És milyen jó illatok vannak! Vannak kicsi csirkék és egészen nagyok. Azok már olyanok, mint a mami, talán ők is kotlósmamik? - morfondírozott az elsőként kikelt kiscsibe. - Hm, az ott nem lehet kotlósmami, mert sok szép színes farktolla van, hatalmas taraja, és olyan furán beszélget, mintha kiabálna. Talán ő lehet a mi papánk?
- Igen - felelt a kiscsibének a kotlósmami - a papa, vagyis a kakas a baromfiudvarban! Majd ha kicsit erősebbek és nagyobbak lesztek, elmegyünk sétálni és megismerhetitek az egész baromfiudvart!
- Én még nem vagyok nagy és erős. Fáradt vagyok és valami baj van. Valami nem jó. - ilyen gondolatok futottak át a kiscsibe ici-pici agyacskáján.
Kis idő múlva megjelent a tyúkudvarban még egy valami, amit a csibe még sosem látott.
Nem volt tolla, nem kukorékolt, és szárnya sem volt.
Halkan beszélt és kedvesen megsimogatta őket és a mamit.
És megdicsérte a szép pihegombóc kiscsibéket. Valamit hozott is, amit leöntött a kis házikó padlójára. A valami sárga volt és apró.
- Hű, de izgalmas! - gondolta a csibe - A mami csipegeti ezt a sárga valamit, akkor biztosan nekem is szabad. És ha sokat csipegetek, elmúlik a baj és már nem is vagyok éhes. Ebben a tálban vajon mi lehet? A mami beledugja a csőrét, ezt én is kipróbálom! - A kiscsibe a kotlósmamit utánozva lassan rájött, hogy mi az az evés és az ivás. És mivel ízlett neki nagyon a sárga valami, jól tele is rakta a bögyét. Ettől fáradt lett és kimerült. Bebújt a mami hatalmas tollszoknyája alá, és álomba szenderedett.
Amikor a hegy mögött elbújt a nap, elcsendesedett a baromfiudvar is.
A nagy tyúkok és kakasok a házukba mentek, a kiscsibék a kotlósmami oltalmazó szárnyai alá.
Az asszony, aki az élelmet hozta, gondosan bezárta a kis házak ajtaját, hogy a baromfiudvar lakóinak nyugodalmas éjszakája legyen.
A kiscsibék és a kotlósmami házikójában is csend lett. Elfáradtak az első nap után és békésen bújtak össze anyukájuk védelmező ölelésében.
Odakint világított a hold, békák beszélgettek egymással a közeli tó partján, és tücskök hegedültek a hatalmas réten, mely fölött néha hangtalan árnyként suhant el egy bagoly, aki vadászni indult az éj leple alatt.

2010. május 14., péntek

Skolik Ágnes: A csodatermő fa

Ez a csodaszép falvédő Skolik Ági keze munkája, aki írt is egy nagyon aranyos mesét hozzá. A képre kattintva eljuthatsz a weboldalára, ahol felveheted vele a kapcsolatot, ha te is szeretnél egy szép falvédőt. 8)

******************


Hol volt, hol nem volt, a napsugaras rét közepén állt a csodatermő fa.

Miért volt csodatermő? Mert csodákat termett!

Ha valaki a közelébe ment és elsuttogta a kívánságát, az bizony szempillantás alatt teljesült!

Az egész még akkor kezdődött, amikor a csodatermő fa első kis hajtása kibújt a föld alól és szétnézett a domboldalon.

-Ó de szomorú, kopár ez a hely...sehol egy fa, egy virág, egy patak...vajon milyen lesz az élet ezen az unalmas helyen...?-gondolkodott el a kis facsemete.

-És vajon belőlem mi lesz? Milyen fa magját sodorta ide a szél, amelyből kikeltem?

Nem is tudom mi szeretnék lenni? Almafa, körte, vagy cseresznye...?-

Ahogy ezen gondolkodott, megjelent mellette egy kicsiny manó, és így szólt hozzá:

-Kedves kis fácska,meglásd csodaszép, élettel teli vidék lesz a mostani sivár helyen, de csak akkor, ha segítesz nekem!

-Mit kell tennem, mondd kismanó!

-Mivel úgy hallottam, nem tudsz választani, hogy mit is teremjél, ha nagy fa leszel, ezért megajándékozlak a csodatevés hatalmával!

Amikor nagy fa leszel, te leszel a világon az egyetlen fa, amely négyféle gyümölcsöt terem:almát, körtét, cseresznyét, és barackot.

Cserébe viszont teljesítened kell a hozzád forduló teremtmények kívánságait!

-Rendben van kismanó, elfogadom tőled a csodatévő hatalmat!-

Ahogy ezt kimondta a kismanó ahogy jött, olyan hirtelen el is tűnt.

Telt múlt az idő, és a fácska hatalmas, erős fává cseperedett és megjelentek rajta az első termések: egyik ágán alma, a másikon körte, a harmadikon cseresznye, a negyediken barack, és még jutott hely egy mókusnak és egy madárkának is.

A fácska nagyon boldog volt, hogy ennyiféle finom gyümölcs terem rajta, és eszébe jutott a kismanó, akinek ezt köszönhette.

-Hm...a kismanó azt mondta, hogy csodatévő hatalmam lesz, ha nagy leszek. Vajon tényleg van ilyen varázserőm...?-gondolkodott el a fa.

Abban a pillanatban egy szép hófehér hattyú szállt le a fa mellett.

-Ó de kár, hogy nincs itt egy tavacska, ahol úszkálni tudnék- gondolta a hattyú.

A fa ahogy meghallotta a hattyú kívánságát, valami különös dolgot érzett, egy soha nem tapasztalt jó érzés lett úrrá rajta.

És egyszer csak egy forrás tört fel, mellette amelyből egy kék vízű tavacska keletkezett.

A hattyú boldogan besétált a vízbe és úszkálni kezdett.

- Ez igaz, nem álmodom?- kérdezte ekkor a fa saját magától- én teremtettem a kis tavacskát a hattyúnak?

El sem akarta hinni ami történt, és várta, hogy újra kipróbálhassa csodatévő erejét.

Néhány nap múlva álmos csoszogással egy sündisznó jelent meg a fa alatt.

-Hm..de szép gyümölcsök vannak ezen a fán! De jó is lenne ha egy szép piros alma lepottyanna róla...-mondta vágyakozva a süni.

Még végig sem gondolta, és már ott is volt mellette a szép piros alma, aminek nagyon megörült és rögtön falatozni kezdett belőle.

A fa ekkor már a pillangókra figyelt, akik a lombja mellett szálldostak.

-Ezen a réten nincsenek virágok? Akkor hol fogunk megpihenni a hosszú út után?-tanakodnak a pillangók.

Ebben a pillanatban a sivár rét csodálatos virágos mezővé változott, ahol millió szebbnél szebb virágszirom hívogatta a fáradt pillangókat.

A csodatermő fa egyre nagyobb örömmel szemlélte a körülötte benépesülő rétet, az állatokat, virágokat, és hálásan gondolt az öreg manóra, akinek a csodatévő erőt köszönhette.

Egy nap aztán egy férfi és egy nő jelent meg a réten, akik egy kislányt vezettek kézenfogva.

-Ó de gyönyörű vidék ez- sóhajtott fel az asszony.

- Bizony jó lenne itt lakni és állatokat tartani, kertészkedni...-válaszolta a férfi.

Ekkor egy kis felhő ereszkedett a tájra, és mikor újra tisztán lehetett látni, a szemközti domboldalon egy csudaszép házikót pillantottak meg.

Boldogan szaladt a kis család, hogy birtokba vegye a házikót, melynek ablakai hívogatóan integettek nekik.

Telt múlt az idő, tavaszra nyár, nyárra ősz következett.

A kis hajtásból hatalmas fa lett és benépesült körülötte a rét, a domboldal, de még a levegő is.

A tavon hattyúk, kacsák úszkáltak, a fa lombjai között mókus lakott, az ágak között madarak fészkeltek.

A réten virágok nyíltak, domboldalon a házikóban a kis család boldogan éldegélt.

A házhoz nagy udvar tartozott, ahol a sok-sok háziállat kedvére kapirgálhatott, legelhetett, futkoshatott a szép zöld pázsiton.

Ahogy közeledett a tél, a csodatévő fa egyre több levelét hullatta le, betakargatta a földön megbújó csigákat, rovarokat és menedéket nyújtott nekik a hó és a hideg ellen.

Csupasz lett a fa, de hiába volt a hideg, ő nem fázott, hiszen büszkén és boldogan gondolt arra, hogy milyen sok jót, csodát tett az év folyamán.

Őszre tél, télre tavasz jött újra és a rét újra megtelt élettel. Kibújtak a rovarok az avar alól, fészket építettek a madarak, a réten gyerekek játszottak.

A csodatermő fácska pedig újra gyümölcsöket érlelt, és hálás szívvel gondolt az öreg manóra, hiszen neki köszönheti, hogy életet lehelt a sivár pusztaságba.

Aki nem hiszi járjon utána…és ha megleli a csodafácskát, kívánjon valamit!

2009. november 26., csütörtök

Kormos István: A kevély kiskakas


Hol volt,
hol nem volt,
volt egy kevély
kiskakas,
tarka tollas,
tarajas,
piros lábú,
piros csőrű,
begyeskedő
kiskakas.

Ejhaj, csibekas!
Kevély volt a kiskakas.

Ez a kevély
kiskakas,
tarka tollas,
tarajas,
talált egyszer
az úton,
nem az úton:
a kúton,
talált egy szem
gyöngyöcskét -
csillogó,
villogó,
kényes,
fényes
gyöngyöcskét.

Ejhaj, csibekas!
Megörült a kiskakas.

Hát a kevély
kiskakas,
tarka tollas,
tarajas,
kitátotta
csőröcskéjét,
s hamm!
bekapta
gyöngyöcskéjét:
hamm!
hamm!
bekapta.

Csőröcskében,
gyöngyöcskével,
kényeskével,
fényeskével,
ide szállt,
oda szállt,
udvarukban
szaladgált
a kis kevély kakaska.

Ejhaj, csibekas!
Szaladgált a kiskakas.

Hát a kevély
kiskakas,
tarka tollas,
tarajas,
gyöngyöcskéjét,
hol letette,
hol felvette,
nézegette,
kerülgette,
csipegette,
viszegette;
piros lábán
illegett,
tarka farka
billegett,
kukorékolt:
"Kukurikú!
ku-ku-ku-ku-
kukurikú!

Ejhaj, csibekas!
Futkosott a kiskakas.

Hát a kevély
kiskakas,
tarka tollas,
tarajas,
ugrándozván
sövényre,
szökkent,
röppent,
szállva szállott
a tyúkudvar
fölébe.

Onnét leszállt
a földre,
csőröcskében
gyöngyöcske:
csillogott,
villogott,
mint napocska
ragyogott.

Ejhaj, csibekas!
Röpdösött a kiskakas.

Meglátta egy
tyúkocska,
s kérve kérte:
"Kakaska!
Add ide a
gyöngyöcskét,
hadd játszódjak
kicsinykét."
De a kevély
kakaska
gyöngyöcskéjét
nem adta.

Ejhaj, csibekas!
Kevély volt a kiskakas.

Meglátta egy
kiskacsa,
s kérve kérte:
"Kakaska!
Add ide a
gyöngyöcskét,
hadd játszódjak
kicsinykét."
De a kevély
kakaska
gyöngyöcskéjét
nem adta.

Ejhaj, csibekas!
Kevély volt a kiskakas.

Meglátta egy
pici nyúl,
s kérve kérte:
"Kakas úr!
Add ide a
gyöngyöcskét,
hadd játszódjak
kicsinykét."
De a kevély
kakaska
gyöngyöcskéjét
nem adta.

Ejhaj, csibekas!
Kevély volt a kiskakas.

Meglátta egy
kiskecske:
"De szép fényes
gyöngyöcske!
Add ide a
gyöngyöcskét,
hadd játszódjak
kicsinykét."
De a kevély
kakaska
gyöngyöcskéjét
nem adta.

Ejhaj, csibekas!
Kevély volt a kiskakas.

Meglátta egy
lovacska,
s kérve kérte:
"Kakaska!
Add ide a
gyöngyöcskét,
hadd játszódjak
kicsinykét."
De a kevély kakaska
gyöngyöcskéjét
nem adta.

Ejhaj, csibekas!
Kevély volt a kiskakas.

Hát a kevély
kiskakas,
tarka tollas,
tarajas,
dehogy adta
gyöngyöcskét
játszadozni
kicsinykét;
szaladt,
szalad,
messzire,
gyöngyöcskével csőribe',
meg sem állott
Tiszáig,
Tisza szélső
partjáig,
csőriben
gyöngyöcske,
nézte magát
a vízbe'.

Ejhaj, csibekas!
Mit látott a kiskakas?

Hát a kevély
kiskakas,
tarka tollas,
tarajas,
mit lát vízi
tükörben,
kukorintván
dühödten?
Egy kevély
kiskakast,
tarka tollast,
tarajast,
csőriben
- ohohó! -
gyöngyöcske,
ragyogó.

Egy garas,
két garas!
Ámuldozhatsz,
kiskakas!
Piros csőrrel
tátogatott,
gyöngyöcskéhez
odakapott.

Ejhaj, hejehaj!
Gyorsan utolér a baj!

Mikor csőrét
kitátotta,
gyöngyét vízbe
pottyantotta.
Volt, nincs,
hova lett?
Gyöngyöcskéje
odalett!

Kukurikú, csibekas!
Megjárta a kiskakas.

2009. október 27., kedd

Trencsényi László: A hétfejű sárkány kalandjai

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hétfejű sárkány. Egy szép reggel a kakas kukorékolására jó szokás szerint fel is ébredt. Kinyitotta mind a hét pár szemét.
- Jaj de jót aludtam! - mondta az egyik feje.
- Milyen álmos vagyok! - mondta a második feje.
- Éhes vagyok! - kiabálta a harmadik.
- Szomjas vagyok! - kiabálta a negyedik.
- Ne kiabáljatok! - szólt az ötödik fej.
- Nem akarok óvodába menni! - kiabálta a hatodik.
- Menjünk már! - nógatta a többi fejét a hétfejű sárkány hetedik fejecskéje.
Ha a hetedik feje meg nem szólalt volna, talán még ma is veszekednének.
Ment, mendegélt az óvodába a hétfejű sárkány. Az óvoda kapuja sarkig kitárva. Ő meg egyenesen felballagott a lépcsőn, belépett a csoportszobába, s mindjárt le is ült a kis székre, az asztal mellé.
- Kérek enni! - mondta az egyik feje.
- Éhes vagyok! - kiáltotta a második feje.
- Kezit csókolom - köszönt illendően a harmadik.
- Én is éhes vagyok - szólt a negyedik.
- Én nem szeretem a tejet! - kiabálta az ötödik.
- Kalácsot is kérek! - szólalt meg a hatodik feje.
A hetedik feje nem szólt semmit, szépen kilefetyelte a tejet a bögréből. Ha nem kezdett volna hozzá, tán még most is veszekednének.
Reggeli után csipkés asztalkendővel megtörölte mind a hét szája szélét a hétfejű sárkány, leseperte kötényéről a morzsákat, s beült a sarokba.
- Óvó néni, mondjál nekünk mesét! - kérte az első feje.
- Én ezt már hallottam! - kiabálta a második feje, pedig nem is tudta, milyen mesére készül az óvó néni.
- A mackósat meséld el! - követelte a harmadik feje.
- Ne azt! - ellenkezett a negyedik.
- Én inkább verekedni akarok! - szólt bele az ötödik feje.
- Hallgassuk a mesét! - kiáltott rájuk a hatodik feje.
A hetedik feje nem szólt semmit, csak végighallgatta az óvó néni meséjét, mely úgy kezdődött, hogy:
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hétfejű sárkány...

Mese végződések


Itt a vége, fuss el véle!
*
Itt a vége, fuss el véle,
kerek erdő közepébe.
*
Itt a vége, fuss el véle,
ha nem hiszed járj végére!
*
Aki nem hiszi, járjon utána!
*
Azóta is élnek, ha meg nem haltak.
*
Máig is élnek, ha meg nem haltak.
*
Azóta is élnek békességben, boldogságban.
*
Békében élnek még most is, ha meg nem haltak.
*
Addig éltek, amíg meg nem haltak.
*
Ha akkor a bíró le nem esett vóna, az én mesém is tovább tartott vóna.
*
Így volt, igaz volt, mese volt!
*
Így volt, nem így volt, ez egy ilyen mese volt!
*
Így volt, mese volt, talán igaz se volt.
*
A lakodalomban olyan ebédet főztek, hogy máig is emlegetném, ha megkóstoltam volna, dehát engem nem hívtak meg a lakodalomba.
*
Volt ott bőven finom falat, éhkoppon senki sem maradt.
*
Én is ott voltam, nekem jutott a legkisebb disznó füle, meg a farka, azon rágódtam reggelig. Ha egyéb része is jutott volna nekem, a mesém is hosszabbra nyúlt volna.
*
Fele igaz, fele álom, ha elhiszed, azt se bánom.

2009. május 2., szombat

A nyulacska harangocskája


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyulacska. Ennek a nyulacskának volt egy szépen szóló harangocskája. Egyszer a nyulacska elment az erdő szélére, lefeküdt egy bokor tövébe, és a bokorra felakasztotta a harangocskáját. Reggel, mikor felébredt, a bokrot sehol sem látta, hanem egy nagy fát látott helyette. Felnézett reá, és látta, hogy a harangocskája a fán van. Kérte a fát, hogy adja vissza a harangocskáját, de a fa nem adta vissza.
Ekkor a nyulacska elment a fejszéhez, és kérte, hogy a fát vágja ki, hogy a fa adja vissza a szépen szóló harangocskát. De a fejsze nem vágta ki a fát.
Most a nyulacska elment a köszörűkőhöz, hogy fenje meg a fejszét, hogy a fejsze vágja ki a fát, hogy a fa adja vissza a harangocskát. De a köszörűkő nem fente meg a fejszét.
Ekkor a nyulacska elment a vízhez, hogy hajtsa a köszörűt, hogy a köszörű fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. De a víz nem hajtotta a köszörűt.
Ekkor a nyulacska elment a bikához, hogy igya meg a vizet, a víz hajtsa a köszörűt, a köszörű fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. De a bika nem itta meg a vizet.
Ekkor a nyulacska elment az egérhez, hogy csípje meg a bikát, a bika igya meg a vizet, a víz hajtsa a köszörűt, a köszörű fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. De az egér nem csípte meg a bikát.
Ekkor a nyulacska elment a macskához, hogy fogja meg az egeret, az egér csípje meg a bikát, a bika igya meg a vizet, a víz hajtsa a köszörűt, a köszörű fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. A macska azt mondta, hogy ő megfogja, de előbb adjon neki tejecskét.
A nyulacska elment a tehénhez, kért tőle tejecskét.
A tehén azt mondja, hogy ő ad tejecskét, csak vigyen neki füvecskét. A nyulacska elment a kaszáshoz, hogy adjon neki füvecskét.
A kaszás adott is füvecskét, s a nyulacska vitte a tehénnek. A tehén adott neki tejecskét, s a nyulacska vitte a macskának. A macska megfogta az egeret, az egér megcsípte a bikát, a bika megitta a vizet, a víz hajtotta a köszörűkövet, a köszörűkő megfente a fejszét, a fejsze kivágta a fát, a fa visszaadta a szépen szóló harangocskát.
A nyulacska megörvendett, a szépen szóló harangocskát visszaakasztotta a nyakába, és mindig ott tartotta.
Itt a vége, fuss el véle,
ha nem hiszed, járj végére!

2009. március 8., vasárnap

Icinke-picinke kis mese


Volt a világon egy icinke-picinke kis asszony, annak az icinke-picinke kis asszonynak volt egy icinke-picinke kis tehene; azt az icinke-picinke kis tehenet megfejte egy icinke-picinke kis sajtárba; abból az icinke-picinke kis sajtárból azt az icinke-picinke kis tejet beleszűrte egy icinke-picinke kis szűrőn egy icinke-picinke kis fazékba; azt az icinke-picinke kis fazekat rátette egy icinke-picinke kis padra, befedte egy icinke-picinke kis fedővel.

Volt annak az icinke-picinke kis asszonynak egy icinke-picinke kis macskája; az az icinke-picinke kis macska odament az icinke-picinke kis fazékhoz, felborította az icinke-picinke kis tejet; ezért nagyon megharagudott az icinke-picinke kis asszony, felkapott egy icinke-picinke kis nyújtófát, úgy megütötte vele azt az icinke-picinke kis macskát, hogy mindjárt fölbukfen­cezett.

Ha az icinke-picinke kis macska föl nem bukfencezett volna, talán az én icinke-picinke kis mesém is tovább tartott volna.

Csalimese


Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, a Szent-Gellért hegyén innen volt, volt is, nem is, de csak mégis meg kellett annak lenni, volt a világon egy szegény asszony, annak volt egy tojása. Ezt a tojást felvitte egy hegyre, aztán meg legördítette... A hegyre felvitte meg legördítette... a hegyre felvitte aztán meg legördítette... a hegyre felvitte meg legördítette...

2008. december 19., péntek

B. Radó Lili: Három fenyőfa


Három fenyőfa állt egy dombtetőn.
A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő nem volt olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán nagyon kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.
- Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb fenyő. - sóhajtotta ez a kicsike fa.
Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony közeledett.
- Bárcsak eljönne értem Télapó, és elvinne karácsonyfának ! - sóhajtott a Legnagyobb fenyő.
- Bárcsak engem vinne ! - mondta a Kisebbik fenyő.
- Bárcsak engem választana ! - kívánta a Harmadik Fácska.
Egy napon fázós kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s ezért nem tudott repülni.
- Kérlek Legnagyobb fenyő, itt maradhatnék az ágaid közt ? - szólította meg félénken a kismadár a fát.
- Nem lehet ! - mondta a Legnagyobb fenyő- Nem használhatok madarakat az ágaim közt, mert éppen karácsonyfának készülök.
- Pedig úgy fázom - panaszolta a kismadár, a Legnagyobb fenyő azonban nem is válaszolt.
Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált a Kisebbik fenyőhöz.
- Kedves Kisebbik fenyő megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között ? - kérdezte.
- Nem ! - felelte a Kisebbik fenyő. - Nem ringathatok semmiféle madarat az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.
Ekkor szegény didergő kismadár tovább ugrált a Harmadik Fácskához.
- Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között ? - kérdezte.
- Hogyne maradhatnál kismadár - felelte a Harmadik Fácska. - Búj csak egészen hozzám. Majd megmelegítelek, amennyire csak tőlem telik.
A kismadár felugrott a Harmadik Fácska ágai közé, ott nyomban el is aludt. Hosszú idő múlva a Harmadik Fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon. Elhagyták a Legnagyobb fenyőt, elhaladtak a Kisebbik fenyő előtt is, de amikor a Harmadik Fácska elé értek, elhallgattak.
Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy rénszarvas húzta szép, kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállott az utasa.
- Télapó vagyok- mondta - Karácsonyfát keresek egy nagyon kedves kicsi gyermek számára...
- Vigyél engem ! - kiáltotta a Legnagyobb fenyő.
- Engem vígy ! - ágaskodott a Kisebbik fenyő.
A Harmadik Fácska azonban meg sem szólalt.
- Te nem szeretnél eljönni ? - kérdezte tőle a Télapó. v - Dehogynem ! Nagyon szeretnék - felelte a Harmadik Fácska - De hát itt kell maradnom , hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.
- Kicsike fa - mondta a Télapó - te vagy a legszebb fácska a világon ! Téged viszlek magammal.
Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt a kismadárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó ezüstös csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon...

(Régi angol mese nyomán fordította: B. Radó Lili)

2008. november 23., vasárnap

Miért alszik a medve télen?


Mese

Az úgy történt, hogy tavasszal a világ leghatalmasabb sűrű erdejének közepén összegyűlt az erdő minden lakója a nagy tisztáson, hogy megválasszanak valakit, aki a méhkaptárakat őrzi. A méhecskék ugyanis szomorúak voltak, mert míg elrepültek dolgozni, valaki mindig megdézsmálta a mézüket.
A gyűlésen ott volt az erdő összes állata: a harkály, a róka, az őzek, a farkasok, nyuszik, sünök, vadmalacok. A gyűlést a hosszúfülű nyuszi vezette le.
- Azért gyűltünk itt össze - mondta -, hogy kinevezzük a méhkaptárak őrzőjét. Ki vállalkozik erre a megtisztelő feladatra közületek?
Néma csend következett, mert hiszen az állatok eléggé el voltak foglalva a saját ügyes-bajos dolgaikkal az erdőben, senki sem jelentkezett a feladatra.
Azonban mégis megszólalt egy dörmögő hang:
- Nos, hát, ha senki nem vállalja - dörmögte Miska medve -, én hajlandó vagyok elvállalni a méhek kedvéért.
Ki is nevezték Miskát a méhkaptárak őrzőjének, aki nagyon szorgalmasan látta el feladatát, bizony senkit sem engedett a kaptárak közelébe.
Azonban a méhek ismét csak panaszt tettek az állatok népénél, ugyanis hiába a nagy fáradtság, mégis napról napra kevesebb lett a méz. Kérték, mielőbb vizsgálják ki az ügyet, hiszen hamarosan itt a tél.
A következő reggel a róka váratlanul megjelent a kaptáraknál leltárt csinálni, s bizony Miska medve annyira el volt foglalva a torkoskodással, hogy észre sem vette a rókát.
Össze is hívták újra a gyűlést izibe', s Miskát sietve meg is fosztották a mézőrzői tisztségétől, sőt büntetésből tavaszig száműzték barlangjába, hogy nehogy újabb huncutságot kövessen el.
Bizony, azóta alszik a medve télen mindig a barlangjában.
Azonban hiába tiltották el a méztől, ő azt nagyon szereti, és amikor csak hozzájuthat, nem veti meg még ma sem, hacsak teheti, jól a mézesbödön aljára néz manapság is őkelme.

2008. október 14., kedd

Csukás István: Sün Balázs


Erdőszélen, erdőszéli
tölgy tövében volt egy ház.
Abban lakott hét süntestvér:

Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Sün Demeter,
Sün Tihamér
s a legkisebb:
Sün Balázs.

Hogyha jól bevacsoráztak
Szűk lett nékik az a ház,
S előfordult ilyenkor,
Hogy kívül rekedt Sün Balázs.

Furakodott, nyomakodott
Morgott, perelt dühöngve
Semmit se ért, mit tehetett,
Lefeküdt a küszöbre.

Telt az idő, múlt az idő
Éjre éj és napra nap.
Egyre többször fordult elő,
hogy a házból a legkisebb kimaradt.

„Ebből elég! Torkig vagyok!”
kiáltott fel Sün Balázs.
„Sokan vagyunk,
s kicsi nékünk ez a ház”.
„Éppen ezért én elmegyek,
Szerbusz néktek hat testvér
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!”

Miután így elbúcsúzott
Fogta magát, elindult.
Lába nyomán
Porzott a vén gyalogút.

Így baktatott, így poroszkált
Szomszéd tölgyig meg sem állt.
Ottan aztán sürgött, forgott,
Árkot ásott, falat emelt,
Tetőt ácsolt, ajtót szegelt,
És mire a nap leszállt,
Épített egy kalyibát.

„Így ni! – mondta – most már végre kényelmesen alhatok!
Nem tolnak ki
a küszöbre a nagyok!”

Falevélből ágyat vetett
Kényelmeset,
belé feküdt s hortyogott,
hogy csörögtek
s remegtek az ablakok.

Éjféltájban vihar támadt,
Hajlítgatta a vén fákat,
Fújt a szél nagy zajjal ám,
S arra ébredt, hogy zörögnek
A kalyiba ajtaján.
„Ki az? – szólt ki fogvacogva -
Ki kopogtat éjnek idején?”
„Mi vagyunk az – szóltak kintről.
Mi vagyunk a hat testvér
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!”

„Elvitte a szél a házunk,
engedjél be,
ázunk-fázunk idekinn,
csurom víz a kabát rajtunk
és az ing”

„Jól van, jól van
- szólt Sün Balázs –
Jövök már”
S fordult a kulcs, nyílt a zár.

Betódultak mind a hatan,
Tele lett a kalyiba.
Kérdezte is Sün Tihamér:
„Mondd csak testvér,
nincs csak ez az egy szoba?”

Lefeküdtek, elaludtak,
S arra ébredt Sün Balázs:
Újra kicsi lett a ház!
Mert az éjjel ide-oda lökődve
Kiszorult a küszöbre.

„Ejnye! – mondta fejvakarva –
Mit tehetnék? Megnövök!
S akkor talán nem lesz ágyam,
Nem lesz párnám a küszöb!”
mese, rövid mese, mondóka, mondókák, dalok, versek, dal, vers, gyerek, versike, gyermek, gyerekdal, gyerekvers, gyermekdal, verses könyv, mondókás könyv, gyerekkönyv, gyermekkönyv, óvoda, ovis vers, óvodás vers, ovis dalok, ovis versek, hintáztató, altató, dalocska, ének, bölcsöde, csecsemő, baba, kisgyermek, gyermekkor, babazene, játék, énekkönyv, gyerekruha, játékok

2008. október 12., vasárnap

Mese a kislányról, aki belepottyant a sárba

Francia mese

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, meg egy kislány. Egy szép napon elindultak sétálni egy igen-igen régi, igen-igen sáros, igen-igen csúszós úton.
Mentek, mendegéltek, és egyszer csak - zsupsz! a kislány megcsúszik, és belepottyan a sárba.
A kisfiú elébe áll, megfogja a két kezét, és elkezdi húzni, húzni... de oly erősen húzza, hogy egyszer csak - hopp! fölrántja a kislányt, ő maga meg - zsupsz! megcsúszik, és máris ott csücsül a sárban.
Erre a kislány elébe áll, megfogja a két kezét, és elkezdi húzni, húzni... de oly erősen húzza, hogy egyszer csak - hopp! fölrántja, ő maga meg - zsupsz! megcsúszik, és máris ott csücsül a sárban.
Erre a kisfiú elébe áll, megfogja a két kezét, és elkezdi húzni, húzni... de oly erősen húzza, hogy egyszer csak - hopp! fölrántja, ő maga meg - zsupsz! megcsúszik, és máris ott csücsül a sárban.
Erre a kislány elébe áll... - és így tovább, ameddig meg nem unjátok!
mese, rövid mese, mondóka, mondókák, dalok, versek, dal, vers, gyerek, versike, gyermek, gyerekdal, gyerekvers, gyermekdal, verses könyv, mondókás könyv, gyerekkönyv, gyermekkönyv, óvoda, ovis vers, óvodás vers, ovis dalok, ovis versek, hintáztató, altató, dalocska, ének, bölcsöde, csecsemő, baba, kisgyermek, gyermekkor, babazene, játék, énekkönyv, gyerekruha, játékok