A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tél. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tél. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. december 20., hétfő

Skolik Ágnes: Angyalka születik


A hófehér pamutgombolyag társaival együtt a rövidárubolt polcán várakozott.
Egy didergős téli napon megfogta valaki, nézegette, forgatta, majd a táskájába tette és hazavitte.
Otthon Kisgombolyag egy kosárkába került, sok-sok színes fonal közé.
Este, amikor a család elcsendesedett, az asszony a kezébe vette a fehér horgolócérnát.
– Te csodaszép cérnácska, mit horgoljak belőled? – kérdezte, miközben megsimogatta a puha gombolyagot.
Apró horgolótűt vett elő, majd lapozgatni kezdett egy újságot, melyben szebbnél szebb horgolások leírása volt. Megállt az egyik oldalon, elolvasta a leírást és munkához látott. Finom ujjai közé fogta a cérnát és a tűt, majd apró láncszemeket készített a duci Kisgombolyagról letekeredő hajszálvékony cérnából.
– Juj, de hideg ez a tű – gondolta a Kisgombolyag –, és milyen jó meleg az asszony keze…! – ez volt a következő gondolata.
A cérnaszál, a horgolótű és az asszony ujjai tökéletes összhangban dolgoztak. A tű vidáman táncolt, a fonal engedelmesen követte, az ujjak magabiztosan irányították a tű és a fonal mozgását.
A hozzáértő kezek munkája nyomán egyre nagyobb lett a horgolás és egyre kisebb a gombolyag, de ettől ő nem lett szomorú. Boldogan figyelte, ahogy elkészült a fejecske, majd utána szép csipkeruhát és leheletfinom szárnyakat kapott az angyalka.
Amikor az óra éjfélt ütött, már ott állt az asztalon a csupacsipke hófehér cérnaangyal. Kisgombolyag apróra fogyatkozva csodálta a bájos, légiesen könnyű kézimunkát. Angyalka kinyitotta a szemeit és körülnézett. Mellette az asztalon ott pihent a horgolótű és a Kisgombolyag. Odakinn apró pelyhekben hullani kezdett a hó, amely olyan fehér, csillogó és könnyű volt, mint az angyalka a meleg szoba asztalán.
Másnap reggel az angyalkát langyos cukormázba mártotta az asszony. Ettől nyerte el igazi formáját és szebb lett, mint valaha. Amikor megszáradt, egy dobozba került, ahol sok-sok apró horgolt dísz volt már: csillagok, csengőcskék, apró gyönggyel díszített karácsonyfák.
Odakint a hó egyre hullt, fehér bundát terített a fákra és hósipkát rakott a háztetőkre.
A házban frissen vágott fenyő illatozott, melyre a gyerekek apró díszeket akasztottak. Nagy izgalommal készültek a Szentestére, amikor a Kisjézus ellátogat minden család várakozással és reményekkel feldíszített otthonába.
A kis angyalka becsomagolva a többi ajándék közé került a karácsonyfa alá.
Mire leszállt az este, a karácsonyfa teljes pompájában állt, és az ünneplőbe öltözött család izgatottan várta, hogy megszólaljon egy csepp harang…
– Mennyből az angyal lejött hozzátok… – csendült fel a karácsonyi ének, és boldog izgalom töltötte be a szobát. Az asszony a kezébe vette az angyalkát és átnyújtotta édesanyjának, aki reszkető kézzel bontotta ki a csomagot…
– Ó, hát ez csodaszép! – suttogta, miközben egy könnycseppet morzsolt el a szeme sarkában. Forgatta, nézegette a kis angyalt, miközben gondolatai a múltba révedtek. Látta az asszonyt, aki akkor még kislány volt és ő tanította kézimunkázni. A kislány apró ujjaira sután, bátortalanul tekerte fel a fonalat, ügyetlenül forgatta a horgolótűt. Ahogy teltek a percek, egyre ügyesebben bánt a tűvel és a fonallal… A kislányból nagylány lett és a hosszú évek alatt szebbnél szebb munkák kerültek ki a kezei közül.
– Anyuka, köszönöm neked, hogy megtanítottál! Megtanítottál kézimunkázni, és annyi minden másra, amit csak tőled tanulhattam meg – mondta, és boldog mosollyal ölelte át édesanyját.
– Anyu, taníts meg engem, hogy én is tudjak ilyen csodaszép angyalkát horgolni! –szólalt meg ekkor a kislánya.
Vacsora után a család elcsendesedett, a felnőttek beszélgettek, a gyerekek az új játékokkal játszottak. A hó szakadatlanul hullott odakint. Egy apró hópihe az ablakra szállt és benézett a szobába. A kandalló mellett ott ült a nagymama, az anyuka és a kislány. A kislány apró ujjaira sután, bátortalanul tekerte fel a fonalat, ügyetlenül forgatta a horgolótűt.
Ahogy teltek a percek, egyre ügyesebben bánt a tűvel és a fonallal…

2010. március 11., csütörtök

Osváth Erzsébet: Nyújtózik a hóvirág


Nap kergeti a telet.
Hancúroznak friss szelek.
Nyelvecskéjével a fű
tavaszt kóstol:
-jóízű!
Bimbót bont a barka már.
A hóvirág? Ő sem vár.
Hosszú volt a tél nagyon.
Jót nyújtózik a napon.

Osvát Erzsébet: Vége a télnek


Szürkül a hó, csepeg az eresz:
Az öreg Tél más szállást keres.

Pajkos napsugarak nevetnek.
Hírnökei a kikeletnek.

Kergetőznek a virgonc szellők:
Lobognak az asszonyi kendők.

Csörren a jég, rabon a bilincs.
A dermedtségnek már nyoma sincs.

Éled a folyó, nyújtózkodik.
Nem fedi páncél hullámait.

Cuppogó cipők a járdán -
kamasz fiúra szöszke lány vár.

Szemében kéken derül az ég.
Tavaszodik! A télből elég!

2010. február 25., csütörtök

Andók Veronika: Tavasz van


Cseppen a jégcsap, olvad a hó,
Csupasár dombon nincs takaró.
Hófehér csokrok bújnak elő,
Belezendül a vén tölgyerdő.

Kis cinege szólal: Nyitnikék!
Ibolya nyitja is kék szemét.
Hazatér lassan minden madár,
Fészkénél újra párra talál.

Kacag a gerle, nevet a nap,
Fák ezer virágot bontanak,
Tulipán kelyhén méhike zúg,
Füvekkel fut a kis gyalogút.

Leveles ágról lila virág
Sóhajtja szélbe szép illatát.
Barik születnek földre, égre:
Tavasz van, tavasz, végre, végre.

2009. december 16., szerda

Mentovics Éva: Szánkózás


Karján seprű, fején kalap.
Ki lehet e mókás alak?
Hóból van a keze, lába,
hógolyó a hasikája.

Ott álldogál az udvaron,
a csillogó fehér havon.
Ránk mosolyog, kacsint egyet.
Mintha szólna: gyorsan gyertek!

Felvenni a sapkát, sálat!
A babázás estig várhat!
Szót fogadunk, s már szaladunk,
Könyvet, babát hátrahagyunk.

Alaposan felöltözünk,
Már a kilincsen a kezünk.
Viszünk szánkót, meleg teát,
futunk is az udvaron át.

Dombok, lankák minket várnak,
örülünk a havas tájnak.
Szánkónk siklik, sebesen száll,
fürgébben, mint a kismadár.

Csúszkálunk a domboldalon,
versenyt siklunk a friss havon.
Bálint, Panna, kicsi Kató!
Szánkón repülni csuda jó!

2009. december 14., hétfő

Fésűs Éva: Karácsonykor


Karácsonykor fényesek a felhők,
csillagokból horgol a tél kendőt.
Ráteríti hegyek tetejére,
fenyőágnak jégrojtos a vége.
Karácsonykor mindenki varázsol,
meglepetés bújik ki a zsákból.
Szekrényeknek titkos rejtekéből,
édesapám legmélyebb zsebéből.
Karácsonyra kalácsot is sütnek,
nincsen ennél izgalmasabb ünnep!
Ajándékot én is készítettem,
amíg készült majdnem tündér lettem!

2009. december 12., szombat

B. Radó Lili: Mit üzen az erdő?


Víg ünnepre készülődünk,
esteledik már.
Szobánkban a szép fenyőfa
teljes díszben áll.
Zöld ágain kis csomókban
puha vattahó,
tűlevél közt víg aranyszál,
fel-felcsillanó.
Itt is csillog, ott is ragyog,
mint a napsugár,
s csilingelő csöpp csengettyű
édes hangja száll,
akárcsak az erdőben a
dalos kis madár.
Csitt csak! Figyeld mit is suttog
szép fenyőfánk most neked?
- Halló itt az erdő beszél!
Sürgős fontos üzenet:
Kívánunk ma mindenkinek
szép fenyőfa ünnepet!

2009. december 9., szerda

Gazdag Erzsi: Honnan jöttél Télapó

- Honnan jöttél, Télapó?
- Hóországból, hol a hó
hegyvastagnyi takaró,
a tenger meg hat akó.

Jegesmedve barátom
varrta meg a kabátom.
Kibélelte bundával,
hogy az úton ne fázzam.

Szarvasomat befogtam,
szíves szóval biztattam:
"úgy szaporázd a lábad,
szél se érjen utánad."

Meseország (világos)
Hóországgal határos.
S Meseországból az út
egyenesen ide fut.

Szerencsémre nyitva volt,
útközben egy mesebolt.
Jöttek elém tündérek,
megkérdezték mit kérek.

"Nem kérek én egyebet,
csak amit a gyerekek:
diót, csokit, mogyorót,
Ráadásul minden jót!"

S halljátok csak! Mily csuda:
termett ott egy mesefa
Meseország közepén.
Arról szüreteltem én.

Szedtem róla száz mesét.
Mind a száza csudaszép,
altató és ringató.
Gyerekeknek ez való.

Zsákba raktam mind a jót:
diót, csokit, mogyorót,
babát, mackót, madarat,
tücsköt, szöcskét, bogarat.

Tücsök, szöcske megszökött,
megugrott egy híd fölött,
Elrepült a legyecske...
Itt a mese helyette.

Gazdag Erzsi: Karácsony


Szól a csengő, száll a dal.
Itt van a karácsony.
Arany csillag tündöklik
a fenyőfaágon.

Gyertya lobban, mennyi fény!
Mintha a fa égne!
Ha nem volna karácsony
felszállna az égre.

Ott lobogna a fenyő
mint egy tüzes csillag,
amelyikről éjszaka
szikraesők hullnak.

Itt marad most a fenyő.
Itt marad minálunk.
S amíg itt lesz, mindnyájan
ünneplőben járunk.

Fényben rezeg a fenyő.
Lobognak a gyertyák.
Ünnep van ma, Karácsony
látogatott hozzánk.

2009. december 6., vasárnap

Donászy Magda: Télapó Ünnepén


Tipp-topp, tipp-topp
Ki jön a nagy hóban?
Kipp-kopp, kipp-kopp
Ki van az ajtóban?

Csitt-csatt, csitt-csatt
Örül a sok gyerek.
Hipp-hopp, hipp-hopp
Télapó itt termett.

2009. december 4., péntek

Mentovics Éva: Télapó a kandallóban


Nagyanyóék szobájában
áll egy öreg kandalló.
Azt mesélik: már száz éve
ott jár be a Télapó.

Nagy szánjával erre repül,
megáll fent a ház felett…
Míg apóka csomagot oszt,
szánja ház felett lebeg.

Kéményen át kandallóba
érkezik meg apóka…
Kormos is lesz a szakálla
majd megmosdik a hóba’.

Tudja, hogy e szép mesterség
néha gonddal, bajjal jár.
Várja Őt még sok száz gyermek,
s mindjárt itt a hajnal már.

2009. november 26., csütörtök

Veress Miklós: Az eltévedt vonat


Kanyarog a havas út,
vele szalad a vasút.

Havas úton fogatok,
a vas-úton vonatok.

Szakad a hó, egyre szakad,
a háztető majd beszakad.

Belep mindent véges-végig,
villanypóznák tetejéig.

Hó borítja a vidéket,
elvesz, aki betéved.

Vonat nyerít valahol,
lovasfogat zakatol.

Fut a vonat havas úton,
fut a fogat a vas-úton.

2009. november 8., vasárnap

Dér, dér diri dér...


Dér, dér diri dér
Didereg a pipitér,
Holnap havat hord a szél,
Holnap után itt a tél.

2009. május 5., kedd

Fésűs Éva: Az évszakok

Gyorsan jött és ment a nyár;
virágpapucsban szaladt,
telerakta gazdagon
a gyümölcsöskosarat.

Szélcipőben jött az ősz,
fázós fák alatt osont,
míg a gazda szüretelt,
lepergett a sárga lomb.

Hócsizmában jött a tél,
nagy pehelybatyut cipelt;
megcsúszott a tó jegén,
fehér lett a rét, a kert.

Mezítláb jött a tavasz,
s akkora csodát csinált,
hogy kinyílt a gólyahír,
s kikeltek a kislibák!

2009. február 28., szombat

Kányádi Sándor: Ne félj!


Ne félj, ne félj!
Múlóban már a tél.

A nap, a nap
lassan erőre kap.

Remény, remény
ragyog az ág hegyén.

De még, de még
tartja magát a jég.

De már, de már
ripeg-ropog, akár

az ablak üvege,
ha labda töri be.

2009. február 13., péntek

Tél végi mondóka

Szita, szita, péntek,
vége van a télnek,
kikeletet köszönteni
jönnek a népek.

Lévay Erzsébet: Farsangi fánk


Fánkom, fánkom,
szalagos fánkom,
de jólesik
tégedet látnom!
Hát még, hogyha
illatod érzem,
bolondulok
érted egészen!
Szép vagy, jó vagy,
ó, de szeretlek-
éppen ezért
menten megeszlek!

Farsangi kikiáltó

Figyelem, figyelem!
Közhírré tétetik
a farsangi ünnep
most elkezdődik.

Ide gyűjjön apraja, nagyja,
aki a maskarákat
látni akarja!

Aki itt van, haza ne
menjen,
aki nincs itt,
az is megjelenjen!

2009. február 12., csütörtök

Zelk Zoltán: Hóvirág


Tél eleje, tél közepe:
havas a hegyek teteje,
sehol egy árva virág,
zúzmarás a fán az ág.

Ám télutón egy reggelen,
csoda történik a hegyen:
kibújik a hóvirág,
s megrezzen a fán az ág.

2009. február 7., szombat

Fújj, szél, meleg szél...

Fújj, szél, meleg szél,
Jön a tavasz, fut a tél!
*
Fújj, szél, fújj,
fújj szél, fújj,
súgd a nyúlnak, őzikének,
nem sok foga van a télnek,
közel a tavasz.
(Köszi a névtelen beküldőnek. 8) )