Osváth Erzsébet: Ribillió

Ez aztán a ribillió,
lepottyant egy rakás dió.
Hogy lepottyant, összekoccant,
összekoccant, nagyot koppant.
A tolvaj szél járt a kertben,
láthatatlan köpönyegben.
A diófát megtépázta,
megtépázta, megdézsmálta.
Aztán eltűnt, mint a pára,
köd előtte, köd utána.

Osváth Erzsébet: Nyújtózik a hóvirág

Nap kergeti a telet.
Hancúroznak friss szelek.
Nyelvecskéjével a fű
tavaszt kóstol:
-jóízű!
Bimbót bont a barka már.
A hóvirág? Ő sem vár.
Hosszú volt a tél nagyon.
Jót nyújtózik a napon.

Osvát Erzsébet: Vége a télnek

Szürkül a hó, csepeg az eresz:
Az öreg Tél más szállást keres.

Pajkos napsugarak nevetnek.
Hírnökei a kikeletnek.

Kergetőznek a virgonc szellők:
Lobognak az asszonyi kendők.

Csörren a jég, rabon a bilincs.
A dermedtségnek már nyoma sincs.

Éled a folyó, nyújtózkodik.
Nem fedi páncél hullámait.

Cuppogó cipők a járdán -
kamasz fiúra szöszke lány vár.

Szemében kéken derül az ég.
Tavaszodik! A télből elég!

Osváth Erzsébet: Sül a fánk

Serceg a zsír,
sül a fánk.
Fényessárga serpenyőből
ragyog ránk.

Illatozik,
nő, dagad,
az orrunkat csiklandozó
jó falat.

Már a tálon
a sok fánk,
Fehér cukorfelhő alól
nevet ránk.

Ránk nevet
és integet.
Itt a farsang, vidám farsang,
gyerekek.

Osváth Erzsébet: Minek a medvének bunda

Minek a medvének bunda?
Hisz a telet átalussza.
Álmodik jó édes mézről,
Mackó kedvenc ételéről.

Bebújik a barlangjába,
A hidegre fittyet hányva,
Mellette a kicsi bocsa
Vígan horkol a sarokba'.

Osvát Erzsébet: Mennyi apró télapó

Hull a hó,
hull a hó,
mennyi apró télapó!
Igaziak, elevenek,
Izgő-mozgó hóemberek.
Nagykabátjuk csupa hó.
Honnan e sok télapó?
Kik ezek,
Mik ezek
az apróka
Télapóka - emberek?
Óvodások mennek
sorba,
záporozó, habos
hóban.