2016. február 26., péntek

Skolik Ágnes - Megjelent A csodatermő fa :)

Szerencsés vagyok, hogy Skolik Ági kedves meséiből már a korábbi években megismerhettem párat. A személyes kedvencem a Csibemese volt, mert a gyermekeim tátott szájjal hallgatták a csodát, ahogyan a kiscsibe világra jön és megtapasztalja az élet első perceit, óráit. :)

Örömmel jelenthetem be, hogy A csodatermő fa című könyv megjelent nyomtatásban és Ági blogjában személyesen tőle, vagy a Mesebolt oldalán is megvásárolható.

Gratulálok Áginak és további sok-sok testvért kívánok a könyvnek, ami, ha minden igaz, hamarosan valóra is válik! :)

Korábban itt közzétett írások Ágitól: Skolik Ágnes

2012. július 5., csütörtök

P.I.Csajkovszkij: Bölcsődal

Szép csillagos az ég,
Elcsendesült a rét,
Ezüstös fényét hinti rád a holdsugár.

Már fújdogál a szél,
Egy tücsök hangja kél,
Lágy puha fészkén elszunnyad a kismadár.

Bérceken túl a völgyben lenn,
A fényes napkorong is elpihen.
Hát aludj gyermekem,
Álmodj csak csendesen,
A tó tükrén, az erdő mélyén csend honol.

Aki ismeri a dallamát, az tudja, hogy ez egy csodaszép altatódal, aki nem ismeri az meghallgathatja az egyszervolt.hu-n az animációk között, vagy itt.

2011. augusztus 27., szombat

Andonika: Pipacsok a hold fényében


Nyár közepén, ha az este
Elpihen a réten
Varázslatos csoda készül
Sápadt hold fényében.

Tücsök mester hangol, halkan
Cirpen hegedűje,
Lágyan zengő szép fuvolán
Szól a fülemüle.

Pipacsok a hold fényében
Tündérlánnyá válnak,
Piros selyem szoknyácskában
Tündértáncot járnak.

Rét közepén ezüstfényben
Ízzik a vadrózsa,
Táncol, hajlong körülötte
A tündérek csokra.

A zenekar játszik egyre
Lengő rózsaágon,
Az est múlik és a hajnal
Nincsen mire várjon.

Így a holdfény elbúcsúzik,
Harmatkönnyet hullat,
S a tündérek estig újra
Pipacsokba bújnak.

Forrás: innen

2011. április 8., péntek

Szalai Borbála: Nyúl Tamás, az óvodás


Erdőszéli bokor alján
megnyílt az új óvoda.
Tomi fiát Nyúlanyó is
beíratta hát oda.

Megszeppenve nézett körül
az aprócska nyúlgyerek:
- Mama, félek! Vigyél haza!
Itt senkit sem ismerek!...-

- Ejnye, fiam! - szólt az anyja. -
Hogy lehetsz ily gyáva nyúl?!
Itt van minden szomszédgyerek,
nézd, Tapsi is itt tanul...-

Így kezdte el az óvodát
kurta farkú Nyúl Tamás...
Verset tanult, énekeket,
mint a többi óvodás...

Eljött a tél, s szól az anyja:
- Halljuk, mit tudsz, kisfiam! -
Csengő hangon kezdi Tomi:
- Trilli-trilla-trillilam... -

- De hiszen ez madár nóta?!
Hol tanultad, jó gyerek? -
- Óvodánkban sárgarigó
tanítja az éneket!...-

No, lett erre nagy derültség!
Visszhangzott a kacagás!
Fel is húzta ám az orrát,
megsértődött Nyúl Tamás!...

Amióta kinevették,
meg se mukkan sohasem...
Nem tudja őt szóra bírni
még a saját anyja sem...

2011. március 26., szombat

Szalai Borbála: Süni Samu

Süni Samut odújából
kicsalta a kikelet:
- Jó, hogy megjött már a tavasz,
kezdtem unni a telet!

S amint éppen nyújtózkodik,
arra ballag Nyúl Jenő:
- Szép, jó reggelt! Süni pajtás,
elég későn bújsz elő!

Látod, én már fel is vettem
halványszürke öltönyöm.
Valahányszor jön a tavasz -
új ruhába öltözöm.

Te még mindig ezt a kopott
tüskés gúnyát viseled?
Ejnye, ejnye, Süni komám,
elég ósdi viselet!

Ha akarod, elmehetünk,
felkeressük a szabót:
varr ő neked puha prémből
új nadrágot, új zakót.

- Nincs szükségem a szabóra!
Régi ruhám megteszi.
S ha nagyon kell, tüskéimet
majd a köszörűs hegyezi!

2011. március 9., szerda

Szalai Borbála: Hápi kacsa

Volt egyszer egy kicsi kacsa,
úgy hívták, hogy Hápi.
Alig bújt ki a tojásból,
máris tudott járni.

Pihés volt a feje, nyaka,
szárnya, hasa háta,
színe pedig, mint a pitypang,
éppen olyan sárga.

Hápi kacsa minden reggel
fölkelt kakasszóra,
kapta magát s szaporázva
totyogott a tóra.

Hogy a vízbe toccsanhasson,
mindig csak azt leste...
Fürdött reggel, fürdött délben,
jót lubickolt este.

Hát egy napon Hápi kacsa
csodálkozva látja:
hófehér lett hasa, nyaka,
háta meg a szárnya!

Addig-addig mosdott, fürdött
lubickolt a tóba' -
amíg az a szép sárga szín
mind lekopott róla...

2011. február 3., csütörtök

Robot vers

Kezdődik a Farsangi szezon! Az én kisfiam robot lesz az oviban, ez lesz a versikéje hozzá, mi kotlottuk. 8)

Én vagyok a kicsi robot,
Reggel-este robotolok.
Egy űrhajóról származom,
Nem eszem és nem iszom.

Az agyam is nagyon fejlett
A vállam fölött jó nagy fej lett.
Elég volt már a munkából,
Ugrándozzunk mókából!

Ma már nem lesz semmi más,
Csak féktelen mulatás!

Van még egy robot versike:

Bip-bip, bip-bip, kattogok,
Önjáró robot vagyok.
Villog rajtam csavar, lámpa,
Így jöttem el most a bálba.

Antennámmal felfogom,
Hangos itt a vigalom.
Önműködőn kívánom:
Mulass jól majd a bálon!

2011. február 2., szerda

Vízi vers


Alattunk a vén Duna/Tisza.
Húzd a hálót,
Hó-rukk!
Legyen benne sok harcsa!
Húzd a hálót,
Hó-rukk!
Kiúsztatunk a partra.
Húzd a hálót,
Hó-rukk!
Vár minket a vacsora.
Húzd a hálót,
Hó-rukk!

2010. december 31., péntek

Birtalan Ferenc: Míg megnövök

(Ez felnőtt versre sikeredett, bocs...)

Engem ne emeljen a magasba senki,
ha nem tud addig tartani,
míg tényleg megnövök.
Guggoljon ide mellém,
ki nem csak hallani,
de érteni akar,
hogy közel legyen a szívdobogásunk.

2010. december 20., hétfő

Skolik Ágnes: Angyalka születik


A hófehér pamutgombolyag társaival együtt a rövidárubolt polcán várakozott.
Egy didergős téli napon megfogta valaki, nézegette, forgatta, majd a táskájába tette és hazavitte.
Otthon Kisgombolyag egy kosárkába került, sok-sok színes fonal közé.
Este, amikor a család elcsendesedett, az asszony a kezébe vette a fehér horgolócérnát.
– Te csodaszép cérnácska, mit horgoljak belőled? – kérdezte, miközben megsimogatta a puha gombolyagot.
Apró horgolótűt vett elő, majd lapozgatni kezdett egy újságot, melyben szebbnél szebb horgolások leírása volt. Megállt az egyik oldalon, elolvasta a leírást és munkához látott. Finom ujjai közé fogta a cérnát és a tűt, majd apró láncszemeket készített a duci Kisgombolyagról letekeredő hajszálvékony cérnából.
– Juj, de hideg ez a tű – gondolta a Kisgombolyag –, és milyen jó meleg az asszony keze…! – ez volt a következő gondolata.
A cérnaszál, a horgolótű és az asszony ujjai tökéletes összhangban dolgoztak. A tű vidáman táncolt, a fonal engedelmesen követte, az ujjak magabiztosan irányították a tű és a fonal mozgását.
A hozzáértő kezek munkája nyomán egyre nagyobb lett a horgolás és egyre kisebb a gombolyag, de ettől ő nem lett szomorú. Boldogan figyelte, ahogy elkészült a fejecske, majd utána szép csipkeruhát és leheletfinom szárnyakat kapott az angyalka.
Amikor az óra éjfélt ütött, már ott állt az asztalon a csupacsipke hófehér cérnaangyal. Kisgombolyag apróra fogyatkozva csodálta a bájos, légiesen könnyű kézimunkát. Angyalka kinyitotta a szemeit és körülnézett. Mellette az asztalon ott pihent a horgolótű és a Kisgombolyag. Odakinn apró pelyhekben hullani kezdett a hó, amely olyan fehér, csillogó és könnyű volt, mint az angyalka a meleg szoba asztalán.
Másnap reggel az angyalkát langyos cukormázba mártotta az asszony. Ettől nyerte el igazi formáját és szebb lett, mint valaha. Amikor megszáradt, egy dobozba került, ahol sok-sok apró horgolt dísz volt már: csillagok, csengőcskék, apró gyönggyel díszített karácsonyfák.
Odakint a hó egyre hullt, fehér bundát terített a fákra és hósipkát rakott a háztetőkre.
A házban frissen vágott fenyő illatozott, melyre a gyerekek apró díszeket akasztottak. Nagy izgalommal készültek a Szentestére, amikor a Kisjézus ellátogat minden család várakozással és reményekkel feldíszített otthonába.
A kis angyalka becsomagolva a többi ajándék közé került a karácsonyfa alá.
Mire leszállt az este, a karácsonyfa teljes pompájában állt, és az ünneplőbe öltözött család izgatottan várta, hogy megszólaljon egy csepp harang…
– Mennyből az angyal lejött hozzátok… – csendült fel a karácsonyi ének, és boldog izgalom töltötte be a szobát. Az asszony a kezébe vette az angyalkát és átnyújtotta édesanyjának, aki reszkető kézzel bontotta ki a csomagot…
– Ó, hát ez csodaszép! – suttogta, miközben egy könnycseppet morzsolt el a szeme sarkában. Forgatta, nézegette a kis angyalt, miközben gondolatai a múltba révedtek. Látta az asszonyt, aki akkor még kislány volt és ő tanította kézimunkázni. A kislány apró ujjaira sután, bátortalanul tekerte fel a fonalat, ügyetlenül forgatta a horgolótűt. Ahogy teltek a percek, egyre ügyesebben bánt a tűvel és a fonallal… A kislányból nagylány lett és a hosszú évek alatt szebbnél szebb munkák kerültek ki a kezei közül.
– Anyuka, köszönöm neked, hogy megtanítottál! Megtanítottál kézimunkázni, és annyi minden másra, amit csak tőled tanulhattam meg – mondta, és boldog mosollyal ölelte át édesanyját.
– Anyu, taníts meg engem, hogy én is tudjak ilyen csodaszép angyalkát horgolni! –szólalt meg ekkor a kislánya.
Vacsora után a család elcsendesedett, a felnőttek beszélgettek, a gyerekek az új játékokkal játszottak. A hó szakadatlanul hullott odakint. Egy apró hópihe az ablakra szállt és benézett a szobába. A kandalló mellett ott ült a nagymama, az anyuka és a kislány. A kislány apró ujjaira sután, bátortalanul tekerte fel a fonalat, ügyetlenül forgatta a horgolótűt.
Ahogy teltek a percek, egyre ügyesebben bánt a tűvel és a fonallal…

2010. december 15., szerda

Tóthárpád Ferenc: Csiga Csaba


Csiga Csaba útnak indul,
barátai várják:
főszezonra kölcsönkérték
összkomfortos házát.

Leballag a tengerpartra,
rekkenő a hőség:
úszóversenyt hirdet éppen
a strandvezetőség.

Levetkőzik, startkőre áll.
Páratlan a verseny.
Nem ijed meg attól sem, hogy
házatlan kell, nyerjen.

Hangyalányok nagy örömmel
költöznek a házba.
Szabadtűzön bográcsgulyást
főznek vacsorára.

Csupán Csaba szomorkodik:
csurom víz a teste.
Oh, most, hogy fog átöltözni?
Közeleg az este.

2010. november 29., hétfő

Weöres Sándor: A hétfejű sárkány


Iszapos tóból
száz karika száll,
a hétfejű sárkány
odalenn pipál,
folyton füstöl,
hét fekete szája,
fűzfagyökérből
hét öblös pipája,
békalencséből
vágott dohánya,
vízitök-levélből
hét hálósapkája.
Amikor haragos,
kavarog a katlan,
hét pipakupakja
nagyot csattan.

2010. október 30., szombat

Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefalevél


Találtam egy falevelet,
gesztenyefa levelét.
Mintha megtaláltam volna
egy óriás tenyerét.

Ha az arcom elé tartom,
látom, nagyobb, mint az arcom.
Ha a fejem fölé teszem, látom,
nagyobb, mint a fejem.

Hogyha eső cseperegne,
nem bánnám, hogy csepereg,
az óriás nappal-éjjel
óriási tenyerével
befödné a fejemet.

Na, ezt véletlenül kétszer is betettem, mindegy, már nem törlöm ki. 8)

2010. október 27., szerda

Osváth Erzsébet: Ribillió


Ez aztán a ribillió,
lepottyant egy rakás dió.
Hogy lepottyant, összekoccant,
összekoccant, nagyot koppant.
A tolvaj szél járt a kertben,
láthatatlan köpönyegben.
A diófát megtépázta,
megtépázta, megdézsmálta.
Aztán eltűnt, mint a pára,
köd előtte, köd utána.

2010. október 9., szombat

Ácsok vagyunk...


Ácsok vagyunk, fát faragunk,
Fenyőfából kifaragunk,
Be is aranyozzuk.

2010. szeptember 26., vasárnap

Gesztenye szezon

Nem vers és nem is mondóka, hanem sok szép gesztenye-figura látható a képre kattintva:



Kezdődik a gesztenye szezon, ha épp nem esik az eső, már lehet gyűjtögetni a sok szép, fényes geszti-gusztit. 8)

2010. szeptember 7., kedd

Óra, óra, kicsi óra...

Óra, óra, kicsi óra, (két mutató ujjunkkal lassan egy kerek órát formázunk fentről lefelé)
Indulunk az iskolába. (két kezünkkel mutatjuk, hogy sietünk)
Tik-tak, tiki-takk, (összetesszük a két tenyerünket és azzal ketyegünk ritmusra)
tiki-tiki-takk.

2010. augusztus 11., szerda

Bogyó és Babóca - FILM

Biztosan sokan ismeritek Bartos Erika könyveit, mi imádjuk őket.
Nagyon jó hír, hogy a Bogyó és Babóca mesesorozatból film is készült.
Kész is van, és hamarosan a mozikban is lehet majd látni, sőt majd a TV-ben is (MiniMax).
A mi kis családunk nagyon örül ennek, mert imádjuk a meséket, a gyerekek legtöbbször a kb 60 mesekönyvből ezeket kérik, és újra és újra el kell játszani a történeteket itthon. Annyira közel áll a kis szívükhöz. 8)
Alig várom, hogy megnézhessem:



A Port.hu-n is olvashatunk a film részleteiről.

Cikk a Bogyó és Babóca filmről a cseppek.hu-n.

Kapcsolódik kicsit, hogy az Alma Zenekar kiadott egy CD-t Balaton címmel, amelyhez pici könyvecske is készült, Bartos Erika fantasztikus gyurmaképeivel. A dalok Bartos Erika versei megzenésítve.

A Balaton című klippet ide kattintva megnézhetitek.

2010. július 23., péntek

Skolik Ágnes: Csibemese

Ismét Skolik Ágitól kaptunk egy nagyon édes mesét, és a képet is ő készítette hozzá. Ez a mese többek között hozzásegít ahhoz, hogy megtanuljuk mások szemével látni a világot. Szerintem ez fontos dolog. :-)

I. Születés

A fészekben lapuló tojások körül csend volt, félhomály és meleg.
A kotlósmami nyugodtan ült a tojásokon és halk kottyogással bíztatta csibéit:
- Gyerünk csibikék, gyerünk, keljetek ki! A mami már nagyon kíváncsi rátok! -
Az egyik tojás az ismerős hang hallatán mocorogni kezdett. A kiscsibe egyre szűkebbnek és kényelmetlenebbnek érezte a helyet a zárt, sötét tojásban.
- Hát..kelnék én, de azt hogyan kell? - morfondírozott magában. - Itt nincs levegő és a hely is kicsi. Talán, ha ezt a vékony kis falat átszakítanám, akkor jobb lenne?
Apró kopogó mozdulatokkal verni kezdte a hártyát, ami a légkamrát elválasztotta tőle.
Végül sikerült egy kis rést nyitnia rajta és máris jobban érezte magát. Szippantott a levegőből ami a légkamrában volt és csipogni kezdett. Ettől persze megrémült kicsit, hiszen még sosem hallotta a saját hangját. A vékonyka bátortalan csipogást a mami is meghallotta, és bíztatni kezdte a csibét:
- Jól van csibe ügyes vagy, csak így tovább!
- Hát..én is szeretnék már kibújni innen, remélem sikerülni is fog hamarosan! - válaszolta a csibe, persze inkább csak magának, hiszen még a tojáshéj foglya volt.
Ahogy a kis fejét bedugta a légkamrába, sikerült elérnie a tojás héját! Egy-két kopogtatással rést ütött rajta, és érezte a friss levegőt és a mami illatát! Most már nem volt megállás. Apró csőrével kopogtatva a héjat, rést vágott rajta, körbe-körbe, ami egyre nagyobb és tágasabb lett!
- És akkor most elrugaszkodom és kint is vagyok! - gondolta magában és kicsi lábacskáival nagyot rúgott a tojáshéjon, ami ettől elrepedt és kiscsibénk kikelt belőle végre!
- Juj de furcsa itt minden! Meleg van és friss levegő és persze itt van a mami, aki betakar a nagy pihe-puha tollaival. Fáradt vagyok, álmos, és vizes, de leginkább fáradt. Pihennem kell kicsit.
A kotlósmama észrevette, hogy fiókája elindult kifelé a tojásból és izgatottan várta, milyen ügyes, derék és szép csibéje születik hamarosan.
És természetesen a kiscsibe gyönyörű volt! Pihegett a fáradtságtól, nedves volt a kis tolla, de egészséges volt és életrevaló.
A fészekben lapuló tojásokba beszűrődtek a hangok, ahogy a mama és a csibe beszélgettek.
A többi kiscsibe is készült nagyon a tágas, szép világba a mami és a csibetestvérük közé.
A kotlósmami tollával betakargatta a csibét, és közben figyelte a többi tojásból hallatszó kopogtatást, csipogást, és halk kotyogással bíztatta őket a kikelésre.
Kis idő múlva kipattant egy újabb tojás, és nemsokára kikelt egy újabb kiscsibe, akit aztán még egy és még egy követett.
Reggelre, amire a nap felkelt, a kotlósmama alatt húsz sárga, pelyhes, édesen csipogó kiscsibe mocorgott, szárítkozott és pihent a nagy munka után, ami a világra segítette őket.

II. Az első nap a baromfiudvarban

A fészek, ahol a kiscsibék keltek, egy apró házikóban volt a baromfiudvar sarkában.
Ajtaján háló volt, amin kileshetett a kiváncsi kiscsibe, és körülnézhetett az udvarban.
- Juj, de nagyon hatalmas udvar! És mennyi csirke szaladgál benne! És milyen jó illatok vannak! Vannak kicsi csirkék és egészen nagyok. Azok már olyanok, mint a mami, talán ők is kotlósmamik? - morfondírozott az elsőként kikelt kiscsibe. - Hm, az ott nem lehet kotlósmami, mert sok szép színes farktolla van, hatalmas taraja, és olyan furán beszélget, mintha kiabálna. Talán ő lehet a mi papánk?
- Igen - felelt a kiscsibének a kotlósmami - a papa, vagyis a kakas a baromfiudvarban! Majd ha kicsit erősebbek és nagyobbak lesztek, elmegyünk sétálni és megismerhetitek az egész baromfiudvart!
- Én még nem vagyok nagy és erős. Fáradt vagyok és valami baj van. Valami nem jó. - ilyen gondolatok futottak át a kiscsibe ici-pici agyacskáján.
Kis idő múlva megjelent a tyúkudvarban még egy valami, amit a csibe még sosem látott.
Nem volt tolla, nem kukorékolt, és szárnya sem volt.
Halkan beszélt és kedvesen megsimogatta őket és a mamit.
És megdicsérte a szép pihegombóc kiscsibéket. Valamit hozott is, amit leöntött a kis házikó padlójára. A valami sárga volt és apró.
- Hű, de izgalmas! - gondolta a csibe - A mami csipegeti ezt a sárga valamit, akkor biztosan nekem is szabad. És ha sokat csipegetek, elmúlik a baj és már nem is vagyok éhes. Ebben a tálban vajon mi lehet? A mami beledugja a csőrét, ezt én is kipróbálom! - A kiscsibe a kotlósmamit utánozva lassan rájött, hogy mi az az evés és az ivás. És mivel ízlett neki nagyon a sárga valami, jól tele is rakta a bögyét. Ettől fáradt lett és kimerült. Bebújt a mami hatalmas tollszoknyája alá, és álomba szenderedett.
Amikor a hegy mögött elbújt a nap, elcsendesedett a baromfiudvar is.
A nagy tyúkok és kakasok a házukba mentek, a kiscsibék a kotlósmami oltalmazó szárnyai alá.
Az asszony, aki az élelmet hozta, gondosan bezárta a kis házak ajtaját, hogy a baromfiudvar lakóinak nyugodalmas éjszakája legyen.
A kiscsibék és a kotlósmami házikójában is csend lett. Elfáradtak az első nap után és békésen bújtak össze anyukájuk védelmező ölelésében.
Odakint világított a hold, békák beszélgettek egymással a közeli tó partján, és tücskök hegedültek a hatalmas réten, mely fölött néha hangtalan árnyként suhant el egy bagoly, aki vadászni indult az éj leple alatt.

2010. május 20., csütörtök

Tóth Juli - Óvodai búcsúzó

A kezünkben virágcsokor,
kis szívünkben szeretet.
Megköszönjük, azt a sok jót,
amit kaptunk tőletek.

Óvónéni, jaj de sokszor
Az öledbe vettél,
Vigasztaltál, mikor sírtam,
vagy velem nevettél.

Meseország száz csodáját
megmutattad szívesen,
Nevelgettél, tanítgattál,
türelemmel, kedvesen.

Véget ér, most mese, játék,
vár reánk az iskola!
Óvónéni, Dadusnéni,
nem feledünk el, soha!

2010. május 14., péntek

Skolik Ágnes: A csodatermő fa

Ez a csodaszép falvédő Skolik Ági keze munkája, aki írt is egy nagyon aranyos mesét hozzá. A képre kattintva eljuthatsz a weboldalára, ahol felveheted vele a kapcsolatot, ha te is szeretnél egy szép falvédőt. 8)

******************


Hol volt, hol nem volt, a napsugaras rét közepén állt a csodatermő fa.

Miért volt csodatermő? Mert csodákat termett!

Ha valaki a közelébe ment és elsuttogta a kívánságát, az bizony szempillantás alatt teljesült!

Az egész még akkor kezdődött, amikor a csodatermő fa első kis hajtása kibújt a föld alól és szétnézett a domboldalon.

-Ó de szomorú, kopár ez a hely...sehol egy fa, egy virág, egy patak...vajon milyen lesz az élet ezen az unalmas helyen...?-gondolkodott el a kis facsemete.

-És vajon belőlem mi lesz? Milyen fa magját sodorta ide a szél, amelyből kikeltem?

Nem is tudom mi szeretnék lenni? Almafa, körte, vagy cseresznye...?-

Ahogy ezen gondolkodott, megjelent mellette egy kicsiny manó, és így szólt hozzá:

-Kedves kis fácska,meglásd csodaszép, élettel teli vidék lesz a mostani sivár helyen, de csak akkor, ha segítesz nekem!

-Mit kell tennem, mondd kismanó!

-Mivel úgy hallottam, nem tudsz választani, hogy mit is teremjél, ha nagy fa leszel, ezért megajándékozlak a csodatevés hatalmával!

Amikor nagy fa leszel, te leszel a világon az egyetlen fa, amely négyféle gyümölcsöt terem:almát, körtét, cseresznyét, és barackot.

Cserébe viszont teljesítened kell a hozzád forduló teremtmények kívánságait!

-Rendben van kismanó, elfogadom tőled a csodatévő hatalmat!-

Ahogy ezt kimondta a kismanó ahogy jött, olyan hirtelen el is tűnt.

Telt múlt az idő, és a fácska hatalmas, erős fává cseperedett és megjelentek rajta az első termések: egyik ágán alma, a másikon körte, a harmadikon cseresznye, a negyediken barack, és még jutott hely egy mókusnak és egy madárkának is.

A fácska nagyon boldog volt, hogy ennyiféle finom gyümölcs terem rajta, és eszébe jutott a kismanó, akinek ezt köszönhette.

-Hm...a kismanó azt mondta, hogy csodatévő hatalmam lesz, ha nagy leszek. Vajon tényleg van ilyen varázserőm...?-gondolkodott el a fa.

Abban a pillanatban egy szép hófehér hattyú szállt le a fa mellett.

-Ó de kár, hogy nincs itt egy tavacska, ahol úszkálni tudnék- gondolta a hattyú.

A fa ahogy meghallotta a hattyú kívánságát, valami különös dolgot érzett, egy soha nem tapasztalt jó érzés lett úrrá rajta.

És egyszer csak egy forrás tört fel, mellette amelyből egy kék vízű tavacska keletkezett.

A hattyú boldogan besétált a vízbe és úszkálni kezdett.

- Ez igaz, nem álmodom?- kérdezte ekkor a fa saját magától- én teremtettem a kis tavacskát a hattyúnak?

El sem akarta hinni ami történt, és várta, hogy újra kipróbálhassa csodatévő erejét.

Néhány nap múlva álmos csoszogással egy sündisznó jelent meg a fa alatt.

-Hm..de szép gyümölcsök vannak ezen a fán! De jó is lenne ha egy szép piros alma lepottyanna róla...-mondta vágyakozva a süni.

Még végig sem gondolta, és már ott is volt mellette a szép piros alma, aminek nagyon megörült és rögtön falatozni kezdett belőle.

A fa ekkor már a pillangókra figyelt, akik a lombja mellett szálldostak.

-Ezen a réten nincsenek virágok? Akkor hol fogunk megpihenni a hosszú út után?-tanakodnak a pillangók.

Ebben a pillanatban a sivár rét csodálatos virágos mezővé változott, ahol millió szebbnél szebb virágszirom hívogatta a fáradt pillangókat.

A csodatermő fa egyre nagyobb örömmel szemlélte a körülötte benépesülő rétet, az állatokat, virágokat, és hálásan gondolt az öreg manóra, akinek a csodatévő erőt köszönhette.

Egy nap aztán egy férfi és egy nő jelent meg a réten, akik egy kislányt vezettek kézenfogva.

-Ó de gyönyörű vidék ez- sóhajtott fel az asszony.

- Bizony jó lenne itt lakni és állatokat tartani, kertészkedni...-válaszolta a férfi.

Ekkor egy kis felhő ereszkedett a tájra, és mikor újra tisztán lehetett látni, a szemközti domboldalon egy csudaszép házikót pillantottak meg.

Boldogan szaladt a kis család, hogy birtokba vegye a házikót, melynek ablakai hívogatóan integettek nekik.

Telt múlt az idő, tavaszra nyár, nyárra ősz következett.

A kis hajtásból hatalmas fa lett és benépesült körülötte a rét, a domboldal, de még a levegő is.

A tavon hattyúk, kacsák úszkáltak, a fa lombjai között mókus lakott, az ágak között madarak fészkeltek.

A réten virágok nyíltak, domboldalon a házikóban a kis család boldogan éldegélt.

A házhoz nagy udvar tartozott, ahol a sok-sok háziállat kedvére kapirgálhatott, legelhetett, futkoshatott a szép zöld pázsiton.

Ahogy közeledett a tél, a csodatévő fa egyre több levelét hullatta le, betakargatta a földön megbújó csigákat, rovarokat és menedéket nyújtott nekik a hó és a hideg ellen.

Csupasz lett a fa, de hiába volt a hideg, ő nem fázott, hiszen büszkén és boldogan gondolt arra, hogy milyen sok jót, csodát tett az év folyamán.

Őszre tél, télre tavasz jött újra és a rét újra megtelt élettel. Kibújtak a rovarok az avar alól, fészket építettek a madarak, a réten gyerekek játszottak.

A csodatermő fácska pedig újra gyümölcsöket érlelt, és hálás szívvel gondolt az öreg manóra, hiszen neki köszönheti, hogy életet lehelt a sivár pusztaságba.

Aki nem hiszi járjon utána…és ha megleli a csodafácskát, kívánjon valamit!

2010. május 10., hétfő

Udud István: Két kiskakas


Két kiskakas összevész
a dombon kapirgálva:
Az egyiknek nagy gilisztát
kapar ki a lába.

Szól a másik: - Add ide,
ez itt az én dombom!
- Dehogy adom, én találtam!
- Add ide, ha mondom!

Szó szót követ,
Ennek már a fele se tréfa.
Egykettőre hajba kapnak,
Azaz, hogy taréjba!

Tyúkanyó szól: - Gyerekek,
jobb lesz megfelezni!
De mind a kettő nagy kevélyen
fityiszt mutat: - Ezt ni!

Míg tart a viadal,
egy begyes kis jérce
a gilisztát hamm, bekapja.
- Ostobák! Megérte?

2010. május 7., péntek

Árok szélén búzaszál nőtt...


Árok szélén búzaszál nőtt,
Szomszédunkban kicsi lány nőtt.
Árok szélén pipitér nőtt,
Házunk táján kislegény nőtt.

A leánynak mi a neve?
Fóris Rózi az a neve.
A legénynek mi a neve?
Bándi Bandi az a neve.

2010. április 9., péntek

Áprilisi mondóka


Áprilisban zöld a mező,
Bolondozik már az idő.

Eresz alól fecske fia...


Eresz alól fecske fia
Ide néz, oda néz.
Van-e hernyó, hosszú kukac?
ízesebb, mint a méz.

Csőrét nyitja ám,
Buzgón, szaporán.
Kis bendőbe mindenféle
Belefér igazán.

2010. március 13., szombat

Kele-kele fűzfa...

Kele-kele fűzfa,
Bodogai nyárfa,
Ki rí? Gyerek rí!
Adjunk neki botocskát,
Hadd csináljon sípocskát!

2010. március 11., csütörtök

Osváth Erzsébet: Nyújtózik a hóvirág


Nap kergeti a telet.
Hancúroznak friss szelek.
Nyelvecskéjével a fű
tavaszt kóstol:
-jóízű!
Bimbót bont a barka már.
A hóvirág? Ő sem vár.
Hosszú volt a tél nagyon.
Jót nyújtózik a napon.

Osvát Erzsébet: Vége a télnek


Szürkül a hó, csepeg az eresz:
Az öreg Tél más szállást keres.

Pajkos napsugarak nevetnek.
Hírnökei a kikeletnek.

Kergetőznek a virgonc szellők:
Lobognak az asszonyi kendők.

Csörren a jég, rabon a bilincs.
A dermedtségnek már nyoma sincs.

Éled a folyó, nyújtózkodik.
Nem fedi páncél hullámait.

Cuppogó cipők a járdán -
kamasz fiúra szöszke lány vár.

Szemében kéken derül az ég.
Tavaszodik! A télből elég!

2010. február 25., csütörtök

Beney Zsuzsa: Anya dúdolja


Azt kérdezed tőlem
hogyan vártalak?

Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jön az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget-
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap illatát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret-
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget-
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.

Andók Veronika: Tavasz van


Cseppen a jégcsap, olvad a hó,
Csupasár dombon nincs takaró.
Hófehér csokrok bújnak elő,
Belezendül a vén tölgyerdő.

Kis cinege szólal: Nyitnikék!
Ibolya nyitja is kék szemét.
Hazatér lassan minden madár,
Fészkénél újra párra talál.

Kacag a gerle, nevet a nap,
Fák ezer virágot bontanak,
Tulipán kelyhén méhike zúg,
Füvekkel fut a kis gyalogút.

Leveles ágról lila virág
Sóhajtja szélbe szép illatát.
Barik születnek földre, égre:
Tavasz van, tavasz, végre, végre.