Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefalevél

Találtam egy falevelet,
gesztenyefa levelét.
Mintha megtaláltam volna
egy óriás tenyerét.

Ha az arcom elé tartom,
látom, nagyobb, mint az arcom.
Ha a fejem fölé teszem, látom,
nagyobb, mint a fejem.

Hogyha eső cseperegne,
nem bánnám, hogy csepereg,
az óriás nappal-éjjel
óriási tenyerével
befödné a fejemet.

Na, ezt véletlenül kétszer is betettem, mindegy, már nem törlöm ki. 8)

Osváth Erzsébet: Ribillió

Ez aztán a ribillió,
lepottyant egy rakás dió.
Hogy lepottyant, összekoccant,
összekoccant, nagyot koppant.
A tolvaj szél járt a kertben,
láthatatlan köpönyegben.
A diófát megtépázta,
megtépázta, megdézsmálta.
Aztán eltűnt, mint a pára,
köd előtte, köd utána.

Tócsás mondóka

Dagi tócsa, pocsolya,
de nagy a kend pocakja!
Nő a tócsa, dagad, hízik,
a cipőm már alig látszik!
Minden csupa víz és sár,
ez az ősz, és nem a nyár!

Weöres Sándor: Galagonya

Őszi éjjel
Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya
Ruhája.
Zúg a tüske,
Szél szalad ide-oda,
Reszket a galagonya
Magába.
Hogyha a hold rá
Fátylat ereszt:
Lánnyá válik,
Sírni kezd.
Őszi éjjel
Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya
Ruhája.

Lackfi János: Az üveglovag

Sötét barlang az orrlukam
Ott lakik a nagy zöld kígyó,
Csak szipogok és szörcsögök,
Nem mondja senki: ez így jó.

Majd eljön az üveglovag,
Barlangokat meghódító,
Kezében egy üveglándzsa,
Oldalán egy üvegkígyó.

Hogyha támad, retteghet és
Tekereghet a zöld kígyó:
Kiszívja a porszívóra
Szerelt vitéz, az orrszívó.

Bíró András: A medve meg a falevél

Medve brummog
barlangjában,
szél kotorász
a zsákjában.
Mit brummog a medve?
Azt, hogy rossz a kedve.
Mit talál a szél zsákjában?
Falevelet hamarjában.

Medvének mondd:
Nevess medve!
A szélnek meg:
Fújj szelecske!
Medve jön a barlangjából,
falevél röppen zsákjából.

Medve vidám: kacag, nevet,
kergeti a falevelet.
S, hogyha kedve volna hozzá
bizony meg is lovagolná.

Na lám! Ily csodát
ki látott?
Medvét, amint falevélen
utazza be a világot.

Kemény dió, mogyoró...

Kemény dió, mogyoró,
kis mókusnak ez való.
Odújába elrakja,
Télen elropogtatja.

Beérett már a kökény...

Beérett már a kökény,
Szedjük tele a kötényt,
A héja már fekete,
Mókus is gyűjt télire.

Zsadalányi Lajos: Eső esik

Esik eső fűre, fára,
megázik a madár szárnya
csöpp lányaim szoknyácskája,
csiga apró meszes háza.
Esik eső csepereg,
három egér pityereg.

Dér, dér diri dér...

Dér, dér diri dér
Didereg a pipitér,
Holnap havat hord a szél,
Holnap után itt a tél.

Gazdag Erzsi: A csavargó füstgyerek

Kémény száján füstgyerek
erre-arra tekereg.

Uzsgyé! Apja nem látja,
elindul a világba.

Szellő-szekér arra jár.
Kocsisára kiabál:

"Jó lenne, ha felvennél,
s egy faluig elvinnél!"

"Egy faluig? Kettőig!
Elviszlek a felhőkig!"

A felhőkig elvitte,
s az egyikre letette.

Most is ottan sírdogál,
soha haza nem talál.

Őszi versek mondókák

Korábbi, ősszel kapcsolatos versek, mondókák a következő bejegyzések alatt találhatók meg itt a Mondóka-táron:

Őszi versek, mondókák
Esővel kapcsolatosak, vagy esős időre otthonra valók
Sünis versek
Macis, medvés, mackós
Almával kapcsolatos versek, mondókák

Csóka, csóka, vess diót...

Csóka, csóka, vess diót,
én is vetek mogyorót.

Mentovics Éva: Gesztenye

Terjedelmes lombja alatt
árnyat lelhetsz nyaranta,
lágyan búgó gerlék dalát
élvezheted alatta.

Oldalt nyúló, vaskos ága
elbírja a hintádat,
lombsátrának rejtekében
sárgarigók trilláznak.

Levelének öt ága van,
nagyobb, mint a te fejed,
földre hulló terméseit
októberben szedheted.

Esik eső, csepereg...

Esik eső, csepereg,
sárga levél lepereg.
Feri, Teri felszedi,
kosárkába begyűjti.

Október ber, ber, ber...

Október ber, ber, ber,
fázik benne az ember.
Szőlőt csipked a dere,
édes legyen szüretre.

Csoóri Sándor: Dióbél bácsi

Ki lakik a
dióhéjban?-
Nem lakhat ott bárki,
csak Dióbél bácsi.

Ha rácsapsz a dióhéjra,
kinyílik a csontkapuja,
és cammogva előmászik
vén Dióbél bácsi-
csak a szádat
tátsd ki!

Radnóti Miklós: Október

Hűvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
hát lengeti a tengeri.

Fésűs Éva: Az évszakok

Gyorsan jött és ment a nyár;
virágpapucsban szaladt,
telerakta gazdagon
a gyümölcsöskosarat.

Szélcipőben jött az ősz,
fázós fák alatt osont,
míg a gazda szüretelt,
lepergett a sárga lomb.

Hócsizmában jött a tél,
nagy pehelybatyut cipelt;
megcsúszott a tó jegén,
fehér lett a rét, a kert.

Mezítláb jött a tavasz,
s akkora csodát csinált,
hogy kinyílt a gólyahír,
s kikeltek a kislibák!

Piros alma csüng a fán...

Piros alma csüng a fán,
Szakítsd le, te barna lány.
Leszakítom, megeszem,
Mert az almát szeretem.