Mese
Az úgy történt, hogy tavasszal a világ leghatalmasabb sűrű erdejének közepén összegyűlt az erdő minden lakója a nagy tisztáson, hogy megválasszanak valakit, aki a méhkaptárakat őrzi. A méhecskék ugyanis szomorúak voltak, mert míg elrepültek dolgozni, valaki mindig megdézsmálta a mézüket.
A gyűlésen ott volt az erdő összes állata: a harkály, a róka, az őzek, a farkasok, nyuszik, sünök, vadmalacok. A gyűlést a hosszúfülű nyuszi vezette le.
- Azért gyűltünk itt össze - mondta -, hogy kinevezzük a méhkaptárak őrzőjét. Ki vállalkozik erre a megtisztelő feladatra közületek?
Néma csend következett, mert hiszen az állatok eléggé el voltak foglalva a saját ügyes-bajos dolgaikkal az erdőben, senki sem jelentkezett a feladatra.
Azonban mégis megszólalt egy dörmögő hang:
- Nos, hát, ha senki nem vállalja - dörmögte Miska medve -, én hajlandó vagyok elvállalni a méhek kedvéért.
Ki is nevezték Miskát a méhkaptárak őrzőjének, aki nagyon szorgalmasan látta el feladatát, bizony senkit sem engedett a kaptárak közelébe.
Azonban a méhek ismét csak panaszt tettek az állatok népénél, ugyanis hiába a nagy fáradtság, mégis napról napra kevesebb lett a méz. Kérték, mielőbb vizsgálják ki az ügyet, hiszen hamarosan itt a tél.
A következő reggel a róka váratlanul megjelent a kaptáraknál leltárt csinálni, s bizony Miska medve annyira el volt foglalva a torkoskodással, hogy észre sem vette a rókát.
Össze is hívták újra a gyűlést izibe', s Miskát sietve meg is fosztották a mézőrzői tisztségétől, sőt büntetésből tavaszig száműzték barlangjába, hogy nehogy újabb huncutságot kövessen el.
Bizony, azóta alszik a medve télen mindig a barlangjában.
Azonban hiába tiltották el a méztől, ő azt nagyon szereti, és amikor csak hozzájuthat, nem veti meg még ma sem, hacsak teheti, jól a mézesbödön aljára néz manapság is őkelme.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Véleményed van? Írd meg!