Lánc, lánc, eszterlánc...

Lánc, lánc, eszterlánc,
eszterlánci cérna,
kisleányok bús körében
kergetõzöm én ma.

Nincs semmi aranyom,
jobbra-balra löknek,
körbe-körbe, egyre körbe,
láncán kis kezöknek.

Merre menjek, szóljatok,
hátra vagy elõre?
Az erdõbe megbotoltam,
egy nagy, csúnya kõbe.

Voltam én is jófiú,
Istenem, de régen,
csigabigát én is hívtam
künn a régi réten.

Verset mondtam én is ám
gilicemadárra,
magyar gyerek gyógyította,
török gyerek vágta.

Jártam az erdõben is
csillagot keresve,
aranykapun én is bújtam,
és aludtam este.

Nézzetek rám, húgaim,
éjjel most nem alszom,
bámulom a holdvilágot,
véres már az arcom.

Nézzetek rám, lelkeim,
a cipõm levásott,
körmeimmel, kárörömmel
csúnya gödröt ások.

Szánjatok meg, szíveim,
rongyos a kabátom,
szédül a lánc, szédül a tánc,
már utam se látom.

Szeretem a láncot én,
de úgy fáj e sok lánc,
szeretem a táncot is én,
csakhogy ez pokoltánc.

Engedjetek innen el,
hagyjatok magamra,
este szépen süt a lámpám,
este jó a kamra.

Hagyjatok szaladni még,
tündérekbe hinni,
fehér csészébõl szelíden
fehér tejet inni.