Skolik Ágnes: Csibemese

Ismét Skolik Ágitól kaptunk egy nagyon édes mesét, és a képet is ő készítette hozzá. Ez a mese többek között hozzásegít ahhoz, hogy megtanuljuk mások szemével látni a világot. Szerintem ez fontos dolog. :-)

I. Születés

A fészekben lapuló tojások körül csend volt, félhomály és meleg.
A kotlósmami nyugodtan ült a tojásokon és halk kottyogással bíztatta csibéit:
- Gyerünk csibikék, gyerünk, keljetek ki! A mami már nagyon kíváncsi rátok! -
Az egyik tojás az ismerős hang hallatán mocorogni kezdett. A kiscsibe egyre szűkebbnek és kényelmetlenebbnek érezte a helyet a zárt, sötét tojásban.
- Hát..kelnék én, de azt hogyan kell? - morfondírozott magában. - Itt nincs levegő és a hely is kicsi. Talán, ha ezt a vékony kis falat átszakítanám, akkor jobb lenne?
Apró kopogó mozdulatokkal verni kezdte a hártyát, ami a légkamrát elválasztotta tőle.
Végül sikerült egy kis rést nyitnia rajta és máris jobban érezte magát. Szippantott a levegőből ami a légkamrában volt és csipogni kezdett. Ettől persze megrémült kicsit, hiszen még sosem hallotta a saját hangját. A vékonyka bátortalan csipogást a mami is meghallotta, és bíztatni kezdte a csibét:
- Jól van csibe ügyes vagy, csak így tovább!
- Hát..én is szeretnék már kibújni innen, remélem sikerülni is fog hamarosan! - válaszolta a csibe, persze inkább csak magának, hiszen még a tojáshéj foglya volt.
Ahogy a kis fejét bedugta a légkamrába, sikerült elérnie a tojás héját! Egy-két kopogtatással rést ütött rajta, és érezte a friss levegőt és a mami illatát! Most már nem volt megállás. Apró csőrével kopogtatva a héjat, rést vágott rajta, körbe-körbe, ami egyre nagyobb és tágasabb lett!
- És akkor most elrugaszkodom és kint is vagyok! - gondolta magában és kicsi lábacskáival nagyot rúgott a tojáshéjon, ami ettől elrepedt és kiscsibénk kikelt belőle végre!
- Juj de furcsa itt minden! Meleg van és friss levegő és persze itt van a mami, aki betakar a nagy pihe-puha tollaival. Fáradt vagyok, álmos, és vizes, de leginkább fáradt. Pihennem kell kicsit.
A kotlósmama észrevette, hogy fiókája elindult kifelé a tojásból és izgatottan várta, milyen ügyes, derék és szép csibéje születik hamarosan.
És természetesen a kiscsibe gyönyörű volt! Pihegett a fáradtságtól, nedves volt a kis tolla, de egészséges volt és életrevaló.
A fészekben lapuló tojásokba beszűrődtek a hangok, ahogy a mama és a csibe beszélgettek.
A többi kiscsibe is készült nagyon a tágas, szép világba a mami és a csibetestvérük közé.
A kotlósmami tollával betakargatta a csibét, és közben figyelte a többi tojásból hallatszó kopogtatást, csipogást, és halk kotyogással bíztatta őket a kikelésre.
Kis idő múlva kipattant egy újabb tojás, és nemsokára kikelt egy újabb kiscsibe, akit aztán még egy és még egy követett.
Reggelre, amire a nap felkelt, a kotlósmama alatt húsz sárga, pelyhes, édesen csipogó kiscsibe mocorgott, szárítkozott és pihent a nagy munka után, ami a világra segítette őket.

II. Az első nap a baromfiudvarban

A fészek, ahol a kiscsibék keltek, egy apró házikóban volt a baromfiudvar sarkában.
Ajtaján háló volt, amin kileshetett a kiváncsi kiscsibe, és körülnézhetett az udvarban.
- Juj, de nagyon hatalmas udvar! És mennyi csirke szaladgál benne! És milyen jó illatok vannak! Vannak kicsi csirkék és egészen nagyok. Azok már olyanok, mint a mami, talán ők is kotlósmamik? - morfondírozott az elsőként kikelt kiscsibe. - Hm, az ott nem lehet kotlósmami, mert sok szép színes farktolla van, hatalmas taraja, és olyan furán beszélget, mintha kiabálna. Talán ő lehet a mi papánk?
- Igen - felelt a kiscsibének a kotlósmami - a papa, vagyis a kakas a baromfiudvarban! Majd ha kicsit erősebbek és nagyobbak lesztek, elmegyünk sétálni és megismerhetitek az egész baromfiudvart!
- Én még nem vagyok nagy és erős. Fáradt vagyok és valami baj van. Valami nem jó. - ilyen gondolatok futottak át a kiscsibe ici-pici agyacskáján.
Kis idő múlva megjelent a tyúkudvarban még egy valami, amit a csibe még sosem látott.
Nem volt tolla, nem kukorékolt, és szárnya sem volt.
Halkan beszélt és kedvesen megsimogatta őket és a mamit.
És megdicsérte a szép pihegombóc kiscsibéket. Valamit hozott is, amit leöntött a kis házikó padlójára. A valami sárga volt és apró.
- Hű, de izgalmas! - gondolta a csibe - A mami csipegeti ezt a sárga valamit, akkor biztosan nekem is szabad. És ha sokat csipegetek, elmúlik a baj és már nem is vagyok éhes. Ebben a tálban vajon mi lehet? A mami beledugja a csőrét, ezt én is kipróbálom! - A kiscsibe a kotlósmamit utánozva lassan rájött, hogy mi az az evés és az ivás. És mivel ízlett neki nagyon a sárga valami, jól tele is rakta a bögyét. Ettől fáradt lett és kimerült. Bebújt a mami hatalmas tollszoknyája alá, és álomba szenderedett.
Amikor a hegy mögött elbújt a nap, elcsendesedett a baromfiudvar is.
A nagy tyúkok és kakasok a házukba mentek, a kiscsibék a kotlósmami oltalmazó szárnyai alá.
Az asszony, aki az élelmet hozta, gondosan bezárta a kis házak ajtaját, hogy a baromfiudvar lakóinak nyugodalmas éjszakája legyen.
A kiscsibék és a kotlósmami házikójában is csend lett. Elfáradtak az első nap után és békésen bújtak össze anyukájuk védelmező ölelésében.
Odakint világított a hold, békák beszélgettek egymással a közeli tó partján, és tücskök hegedültek a hatalmas réten, mely fölött néha hangtalan árnyként suhant el egy bagoly, aki vadászni indult az éj leple alatt.